Civil Tanács Szikszón

6testuleti0204 scaled

Már az alakuló

közgyűlésen bejelentette a ciklusprogramjában Sváb Antal, Szikszó polgármestere, hogy képviselőtársaival egyetértésben egy civilekből álló tanácsadó testületet szeretnének létrehozni, amelynek húsz tagja ötletekkel, javaslatokkal tudja támogatni a közgyűlés, a városvezetés munkáját. A beérkezett jelölések alapján tett a polgármester javaslatot, amelyet a képviselő-testület megvitatott, majd határozatot hozott.

– Terveim, terveink szerint a város főbb fejlesztési irányainak meghatározásában segítségünkre lehetnek. Javaslataikkal, véleményükkel, információikkal együttesen tudjuk Szikszót a lakosság érdekében közösen formálni. A személyek között vannak értelmiségiek, a történelmi egyházak helyi vezetői, gyakorlati szakemberek, művészek, vállalkozók. Bízom benne, hogy segítségükkel a nyílt, eredményes városvezetés és városfejlesztés még hatékonyabban valósulhat meg. Tudom, hogy városunkban még többször 20 fő is lehetne a tanácsban, így természetesen más tanácsaira is számítunk – írta Sváb Antal.

A tanács tagjai: Berki László, Csáki-Peleskey Zsuzsanna, Csomós Jánosné, Glonczi Zoltán, Gömöri József, Kerekes Sándor, Kereki Józsefné, Lakatos Ildikó, Lekner Balázs, Lengyel József, Mazúr József, Moldván Tibor, Molnárné Szacsuri Emese, Nyitrainé Jurácsik Antónia, Pallai Ádám, Parázsó Gábor, Puskás Ferenc, Sándor László, Szarvas István, Urbán Tibor.

boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű