A magyar gazdaságban is lehetnek zavarok a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány

már most komoly gazdasági károkat okozott, főként Kínában, de mostanra már a világ más pontjain is érezteti hatását a kínai termelés leállása, néhány hét múlva Magyarországon is jelentkezhetnek az ellátási gondok

– erről beszélt a Portfoliónak Sinkó Ottó, a Videoton Holding társ-vezérigazgatója.

A globális feldolgozóipari beszállítói láncokba Kína nagyon erőteljesen beépült az elmúlt időszakban, és ez alól Magyarország sem kivétel. Egyre kevesebb olyan termék van a világon, amihez nem használnak fel Kínából származó alkatrészeket

– mondta a cégvezető.

A kínai holdújév időszakára minden évben felkészülnek a vállalatok, most azonban a koronavírus miatt meghosszabbították a holdújévet. „A legtöbb cégnek annyi puffere van, hogy kitartson a holdújév időszakára, ha viszont a meghosszabbítás után sem áll helyre a kínai szállítás – amire egyre nagyobb esély van –, akkor számos vállalat termelése akadozhat vagy akár le is állhat” – folytatta Sinkó.

Egyre több európai cég sötétben botorkál, mert a telefon másik végén nincs senki, amikor a kínai partnereiket keresik

– tette hozzá.

A megbetegedések száma nem csökken, nagy kérdés, hogy mikor indul újra a termelés.

TAVALY AZ A 21 RÉGIÓ TERMELTE MEG A KÍNAI GDP 80 SZÁZALÉKÁT ÉS AZ EXPORT 90 SZÁZALÉKÁT, AHOL LEÁLLT A TERMELÉS.
Sinkó szerint a Magyarországon működő vállalatok még nem álltak le a koronavírus miatt, mert a holdújévre mindenki felkészült, azonban néhány héten belül már lehet, hogy egyes cégeknek akadozik vagy leáll a termelése.

Sinkó szerint ezen a héten a kínai vezetésnek komoly döntést kell hoznia:

a járvány további terjedésének a kockázatával jár, ha visszaküldik az embereket dolgozni;
vagy a GDP drasztikus romlásával, ha újra meghosszabbítják a leállást.

Néhány nap alatt megháromszorozódott a soha nem látott koronavírus okozta megbetegedések száma Kínában, és egyre több országból jelentik a vírus megjelenését. Itt a világjárvány?

A Kínából kiinduló koronavírus elsősorban a potenciális emberáldozatok miatt kelt aggodalmat, de a járványnak húsba vágó gazdasági vonatkozásai is vannak. Ha a járvány elhúzódik, annak Kínán belül súlyos gazdasági következményei lesznek, de az ország világgazdaságban betöltött kulcsszerepe miatt mindenhol máshol is megakaszthat folyamatokat, még a magyar autógyárak is megérezhetik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű