Varga Judit nem Miskolcon, hanem a Balcsin fog klímpirozni Yamaha pianínóján, Rogán már majdnem milliárdos

82193535 4105306629495408 4768346960593682432 o

Gigantikus, 809 millió

forintos megtakarítással rukkolt elő a semmiből Rogán Antal úgy, hogy azt sem legális, bevallott jövedelmei, sem válása során vélhetően eladott ingatlanai nem fedezhetik. Noha tavaly is úgy tűnt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter találmánya egyszerűen aranyat ér: míg 2017-ben még csak 25 milliót vasalt be ebből, 2018-ban ez már 42 millió volt, 2019-ben pedig bruttó 197 milliót kapott.

 

TAKARÉKBETÉTBEN TAVALY JANUÁRRA 39,3 MILLIÓT TARTOTT, EZ UGROTT FEL IDÉN 809 MILLIÓ 405 EZER FORINTOS ÖSSZEGRE.

Rogán ugyanakkor ismét beszámolt a 18,2 milliós tartozásáról. Nem tudni, kinek lóg a miniszter ennyivel, de a vagyonosodása ellenére egy fillért sem törlesztett 2017 óta. eközben a Pasa parki, és két másik, válófélben lévő feleségével közös ingatlan már nem szerepel a bevallásban, csak a szülőfalujában örökölt ingatlanok maradtak Rogán nevén.

Varga Judit
Eddig csupán lakhatási támogatásával került a figyelem középpontjába az újdonsült igazságügyi miniszter vagyona. Kiderült ugyanis korábban, hogy lakhatási támogatást kapott, miközben a férjének, Magyar Péternek van budapesti ingatlana, amit kiadnak Airbnb-n keresztül. Ebből a családnak évi mintegy bruttó 4 millió forintnyi jövedelme volt tavaly, a friss vagyonnyilatkozatban most már évi bruttó 7,4 milliós bevételt tüntetett fel ezen a címen. Emellett most plusz jövedelemhez jut a miniszter oktatóként is, ezzel havi 300 ezret keres.

Varga Judit tavaly nyári vagyonnyilatkozata szerint egyébként 2019-ben megszerezték a jogerős használatbavételi engedélyt egy 195 négyzetméteres balatonhenyei családi házra. Két ingatlana van még a balatonhenyei családi házon felül, mindkettő ugyanezen a balatoni településen van, de ezek beépítetlen területek, és felerészben tulajdonosuk.

Tavaly óta Varga banki megtakarítása 3,2 millió forinttal nőtt, pontosabban ennyi forintmegtakarítás jött be a meglévő 5000 eurója mellé, a férjével közös bankhitele pedig körülbelül 9,4 millió forintról 8,9 millióra csökkent.

Varga Judit az autója tulajdonjogán osztozik valakivel, ez a kocsi egy 2018-ban vásárolt Volvo XC60 Momentum. A miniszter értékesebb ingóságai többségét ajándékba kapta a vagyonnyilatkozata szerint. Így lett övé egy Péteri Károly készítette mesterhegedű, egy Szász Endre rézkarc és egy 12 személyes Zsolnai étkészlet. Saját maga vette viszont Yamaha pianínóját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű