A legkedveltebb települések közé tartoztak még az utolsó kanyarban Gyula, Szeged, Siófok, Miskolctapolca és Pécs is

Jegyzet 2020 01 19 080853

A turizmus élénkülése

a Szallas.hu számára gyümölcsöző év végét jelentett: közvetített forgalmukat közel 30 százalékkal (29,6%) növelték 2018 ugyanezen időszakához képest. „Az eredményben a kiemelt időszakokra vonatkozó áremelések is közrejátszanak, de a vendégszám is nőtt” – tette hozzá Szigetvári József. A legtöbben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Hévíz szálláshelyeit keresték fel. A legkedveltebb települések közé tartoztak még az utolsó kanyarban Gyula, Szeged, Siófok, Miskolctapolca és Pécs is.

2020-as előrejelzések

Az idei év bizakodásra ad okot a vezérigazgató szerint. „2020-ban öt-hat százalékos növekedést várunk, ami akkor érhető el, ha a szálláshelyek jövedelmezőség javulását okozó áfacsökkentés hatását minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják” – mondta Szigetvári József. A Szallas.hu vezetője azt is hozzátette, hogy elengedhetetlen, hogy a szálláshelyek továbbra is alkalmazzák a dinamikus árazást, és ez által az egy-két százalékpontos vendégszám-növekedés mellett is lehetséges a szállásdíj-bevételek öt-hét százalékos növelése.

Bár 2020-ban nem bővelkedünk hosszú hétvégékben, azért lesz alkalmunk utazásra. A Szallas.hu előrejelzései szerint a három- és a négynapos hosszú hétvégék iránt is fokozott az érdeklődés. „Aki ilyenkor szeretne utazni, jobb, ha minél előbb foglal, mert a kelendő szálláshelyek hamar elfogynak” – mondta Szigetvári József. Azt is hozzátette, hogy ilyenkor 85-90 nappal előre is foglalnak a vendégek. Érdemes lehet azonban egy-egy szabadnapot is kivenni, hiszen ha hosszú hétvége előtti vagy utáni időszakra tervezünk üdülést, jelentős összegeket takaríthatunk meg.

Top 10 belföldi úti cél 2019-ben a magyarok körében

Siófok
Hajdúszoboszló
Budapest
Balatonfüred
Eger
Hévíz
Zalakaros
Gyula
Szeged
Miskolctapolca
Top 10 külföldi úti cél 2019-ben a magyarok körében

Vir
Crikvenica
Zadar
Medulin
Zakopane
Bibinje
Malisnka
Rab
Starigrad
Pula
Népszerű látnivalók a magyarok körében 2019-ben

Miskolctapolca Barlangfürdő
Egri vár
Zalakarosi Fürdő
Harkányi Gyógyfürdő
Hévízi-tó
Festetics-kastély
Siklósi vár
Hungarospa Hajdúszoboszló
Nyíregyházi Állatpark
Makói Hagymatikum Fürdő
Top 10 belföldi úti cél az utolsó negyedévben a magyarok körében

Budapest
Hajdúszoboszló
Eger
Zalakaros
Hévíz
Gyula
Szeged
Siófok
Miskolctapolca
Pécs
Top 10 külföldi úti cél az utolsó negyedévben a magyarok körében

Zakopane
Prága
Bécs
Krakkó
Székelyudvarhely
Sovata
Pozsony
Rimetea
Poprad
Párkány

Fotó: Horty Miklós is szerette a welnest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű