28 milliós elektromos Audira cserélte benzines Mercedesét Áder

A Köztársasági Elnöki

Hivatal a közbeszerzési adatbázisban fellelhető információk szerint tavaly év végén egy Audi e-tron Advanced 55 quattrót vásárolt nettó 22,4 millió

forintért, ami áfával együtt nagyjából megegyezik a típus kicsit több mint 28 millió forintos induló árával.

A KEH egy „új gyártású, felső-közép kategóriás, protokollcélú, tisztán elektromos, összkerékmeghajtású, 5 ajtós, 5 személyes, fokozatmentes automata váltós, fekete metál személygépkocsira” írt ki közbeszerzést, amit végül a Porsche Hungária nyert meg. A Blikk hozzáteszi, megkötött szerződés szerint az Audit legkésőbb december 18-ig kellett leszállítani.

Áder János korábban egy hasonló árfekvésű Mercedes S 400 L 4Matic típusú autót használt, ami nemcsak akkor égette a benzint, amikor a köztársasági elnököt szállította, hanem rá várakozva is, bár ezt minden esetben a biztosítás időtartama és helyszíne befolyásolta az ORFK korábbi közlése szerint.

A KEH a Blikk megkeresésére azt mondta, az autót december 12-én vették át. A járművet a hivatal álláspontja szerint protokolláris célokra használják. A válaszban megemlített jogszabályok alapján úgy tűnik, hogy a tisztán elektromos Audit az államfő és felesége is használhatja. „A gépjármű beszerzése során kiemelt szempont volt a teljes mértékű elektromos meghajtás, a konvojban való közlekedésre alkalmas műszaki paraméterek, valamint a protokolláris célra alkalmas megjelenés és felszereltség” – így a KEH.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű