Az UEFA, vagyis

az Európai Labdarúgó Szövetség 2018-as üzleti jelentéséből kiderül, mennyit költöttek az európai futballklubok játékosfizetésekre az adott évben, a magyar bajnokságra vonatkozó számokat kigyűjtötte az Mfor.hu.

E szerint

EGY MAGYAR ELSŐ OSZTÁLYÚ FUTBALLKLUB ÁTLAGBAN 5,3 MILLIÓ EURÓT, AZAZ 1,7 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT EL
két éve, ezzel a 21. legjobban fizetett bajnokságnak számít az NB I. Európában.

Ha a Transfermakt.de adatait vesszük alapul, vagyis hogy egy egyesület átlagosan 33 játékost foglalkoztat, kijön, hogy bruttó 3,3 millió forintot keresett egy hónap alatt egy NB I.-es futballista. A 3,3 millió 2018-ban a nemzeti átlagkeresetnek épp a tízszerese volt.

Az UEFA számításaiból kiderül az is, hogy teljes bérköltségük 76,5 százalékát fordították a játékosokra a klubok átlagosan.

EZ AZT JELENTI, HOGY HAVONTA 108 MILLIÓ FORINTOT, ÉVENTE 1,3 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTTEK FUTBALLISTABÉREKRE.

A kelet-európai régióban az 5,3 millió eurós éves bérkiadás a harmadik legtöbb, Ukrajna – 7 millió euróval – és Lengyelország – 5,8 millió euróval – előzte meg Magyarországot. Horvátország, Csehország, Románia, Szerbia és Szlovákia mögöttünk volt.

Ráadásul az utóbbi években a hazai futballistafizetések folyamatosan növekednek az UEFA adatai szerint, ha a tendencia megmarad, a magyar bajnokság hamarosan európai top20-as lehet.