Hubay Györgynek és Széchenyi Mariannának Önkormányzatunknál és annak munkaszervénél nincs munkaviszonya (szerződése)

Sajtó Osztály
Tisztelt Pusztai László Úr!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3.§ 9. pontja szerint adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely – törvényben vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott keretek között – önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajttatja. Figyelemmel arra, hogy a Miskolc Holding Zrt. önálló ügyvitellel rendelkező jogi személy megállapítható, hogy azokban az esetekben ahol a jogviszony a Miskolc Holding Zrt (vagy annak tagvállalata) és a megkeresésben szereplő személyek között jött létre Miskolc MJV Önkormányzata nem minősül adatkezelőnek, így ezekben az esetekben a megkeresés érdemi megválaszolására – az azzal kapcsolatos akár közérdekből nyilvános személyes adatok kiadására – Önkormányzatunk nem jogosult, tehát erre nem kötelezhető.

Azokban az esetekben ahol a jogviszony Miskolc MJV Önkormányzata és vagy annak munkaszerve (Polgármesteri Hivatal) és a megkeresésben szereplő személyek között jött létre, a kiadni kért adatok az Infotv. 26. § (3) bekezdése alapján kötelezően kiadandó, közérdekből nyilvános adatok, amelyek megismerése iránti igény érvényesítésére irányadó eljárást az Infotv. 28-31 §§-ai részletesen szabályozzák.

A fentiekre tekintettel arról tájékoztatom, hogy Hubay Györgynek és Széchenyi Mariannának Önkormányzatunknál és annak munkaszervénél nincs munkaviszonya (szerződése). Dr. Kapás Katalin és dr. Boholy György ügyvédek ügyvédi tevékenység ellátására vonatkozó szerződése jelenleg is hatályban van.

Dr. Kovács László természetes személlyel az Önkormányzatnak nincs szerződése.

Az Infotv. 30. § (3) bekezdése alapján – az Infotv. 31. § (1) bekezdésében foglaltak szerint tájékoztatom, hogy a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló, vagy az adatkezelő által az Infotv. 29. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat.

Kérem fenti tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű