Az erdélyi magyarok miskolci nyomulására több elmélet is született

 

A miskolci Fidesz

önkormányzati választásokon elszenvedett bukása után azonnal, saját elhatározásából távozott Pálffy Kinga a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding éléről. Nettó 33 millió forintot sikerült felvennie lelépéskor, kihasználva az átadás-átvétel körüli bizonytalanságokat.

A kifizetés jogcímét – korábbi fel nem vett prémiumok, jutalmak – a miskolci önkormányzat megkérdőjelezi. Várhatólag bíróságon fog folytatódni az ügy.

Pálffy után pár héttel felmondott Szélyes Domokos, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési vezérigazgatója is. Neki azonban már nem sikerült pénzhez jutnia, mert az önkormányzat addigra már leállította a kifizetéseket. Szélyes Pálffyhoz hasonló megkérdőjelezhető jogcímeken próbált némi extrákhoz jutni.

A Miskolc Holding 52 milliárdos kötelezettség-vállalást görget maga elött. Ez a szám szerepel a mérlegben is, és a Holding korábbi vezetése sem cáfolta az összeget. Legtöbbször arra hivatkoztak, hogy a korábban vásárolt 75 CNG busz terhelte meg a kasszát.

Az első csontvázak rögtön az új polgármester belépése után előkerültek. Kiderült, hogy a városi közlekedést végző vállalt az MVK Zrt. olyan rossz bőrben van, hogy Magyarországon példátlan módon ritkítani kell a járatokat. A polgármester válságmenedzsert nevez ki a közlekedési vállalathoz. A Miskolc Holding átvilágítása most is tart.

A most távozó Pálffy és Szélyes Kriza Ákos (Fidesz) volt polgármester csapatának ahhoz a részéhez tartozott, amit “erdélyi lobbiként” emlegetettek a borsodi megyeszékhelyen.

A mostani választáson már nem induló Kriza Ákos 2010-es győzelme után rögtön visszatetszést keltett még fideszes körökben is, hogy egyre több önkormányzati, később iskolai, és közintézményi vezető került ki Erdélyből áttelepült személyek közül. Többen közülük nem is rejtették véka alá, hogy Kriza Ákossal már Romániában ismerték egymást, esetleg egy iskolába jártak vagy más módon kerültek ismeretségbe vele.

A Fidesz megpróbálta nemzetárulóként beállítani az ellenzéket, akik többször felhozták ezt a kérdést, de aztán az ügy kényes volta miatt néhány év után le is szálltak a témáról.

Az erdélyi magyarok miskolci nyomulására több elmélet is született. A leghihetőbb az, hogy miután a 2010-es választások előtt Miskolcon is lefejezték a Fideszt, krónikus káderhiány keletkezett, és a Miskolcon idegenül mozgó polgármester a földijeivel igyekezett lojális, lekötelezett, és ebből fakadóan szilárd hátteret kiépíteni magának.

Pálffy Kinga a 90-es évek elején színésznő volt, további pályafutásáról nem tudni semmit, önéletrajza, iskolai végzettséget igazoló dokumentumai soha nem kerültek elő. Közérdekű adatkérelmünkre a miskolci városháza nem válaszolt.

Szélyes Domokos 37 éves, Székelyudvarhelyen született közgazdász. Már korábban bekerült az újságokba azzal, hogy Miskolc egyik legdrágább helyén lévő panziójához vezető lépcsősort elbontották, és helyette autós feljáró készült a szomszédok tiltakozása ellenére. Szélyes akkor okozott meglepetést ismét, amikor kiderült, hogy körülbelül 500 millió forintért szállodát épített, ugyancsak Miskolctapolcán.

Szintén komoly vagyont halmozott fel a szintén Erdélyből származó Zárug Péter Farkas, a Miskolci Egyetem oktatója, aki Kriza Ákos legbefolyásosabb tanácsadója volt, és a fideszes polgármester-jelölt, Alakszai Zoltán sikertelen kampányát vezette. Zárug ausztriai panziójáról itt írtunk:

Zárug Péter Farkas a fideszes vereség után nyomban távozott az önkormányzattól.

atlatszo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű