Telefonbeszélgetés barátnővel:

én: – na szasz. figy, karácsonyra sütnék valamit, dobjál má egy olyan receptet, ami 2 perc alatt kész és lehetetlenség elkúrni!
barátnő: – kajarendelés?
– anyád, az, flambírozva!
– hádde most komolyan! elfelejtetted, hogy nem tudsz főzni vagy mi?
– aha, ilyen gasztroamnéziám van és azt hiszem, hogy simán összedobok egy pácolt őzgerincet marcipános bájglival. na, segítsél már, mit csináljak!
– szerintem feküdj le aludni, mindenki jobban jár!
– jó mossmá 5 perce bántalmazol verbálisan, legyünk hatékonyak, mi az, ami nem zacskós leves és párolt rizs, hanem ilyen mennyből az angyalos, merri miszmöszös fahéjas ájtatos kurvaannnnya?!
– hm…nézzük csak…van egy olyanom, hogy töltött dagadó…
– miszmösz kezdőknek, jó? nem kell a level ötezer, olyat mondj, amit becseszek a sütőbe és magától kész van, én csak szexi kötényben kiveszem rémszarvasos kesztyűben és 100 dolláros mosollyal.
– hááááát…kacsacomb lilakáposztával.
– az is középhaladó szint.
– csirke?
– az hibátlan. lába vagy csöcse?
– lába. sütőbe be, mellévágsz hagymát, krumplit, egy kis fokhagyma, rozmaring, meglocsolod sörrel azt helóvin.
– ez jól hangzik. és akkor nem is kell köret, mert a krumpli ott üzembiztosan megcsinálja magát a combok közt, nem?
– aha, az ott boldogan elvan meg minden.
– fasza. jöhet a süti! nyilván nem olyan, amihez deszka kell meg sodrófa, hanem ilyen szingli nagyvárosi nincs időm fontos vagyok bizniszvumen akármi!
– tehát nem bejgli.
– és nem is rétes, meg hókifli, meg ilyesmi, hanem valami pikka pakka ripsz ropsz vaj, tej, tojás, cukor és kész is sütike!
– pedig a hókifli nem nehéz!
– bazmeg életemben összesen kétszer kapcsoltam be a sütőt, nekem az is nehéz, hogy kivegyek egy lábast a szekrényből!
– kókuszkocka?
– az macera.
– zserbó?
– az mászter szint, fekete öv.
– mákos guba?
– az igénytelen.
– madártej?
– elrontom.
– somlói?
– bonyolult.
– tiramisu?
– utálom a kávét.
– akkor vegyél egy zacskó gumicukrot és szórd rá egy kindertojásra, a jó ég áldjon meg, hát mit csináljak veled, te szerencsétlen?
– jó mindegy, leszarom, majd veszek csokis nápolyit vagy táblás csokit.
– tepsid van amúgy? amiben majd sütöd a csirkét?
– hát, volt egy, de szénné égettem benne valamit…asszem teljesen használhatatlan.
– gratulálok! fűszereid vannak?
– só bors.
– csirkét tudod hol kell venni?
– gondolom a cipőboltban, vagy az ebayen. nem retardált vagyok, csak gasztronómiailag cselekvésképtelen!
– adok kölcsön tepsit meg viszek át fűszereket, jó? mikorra kell?
– 25-e, délután.
– de az karácsony!
– mindig is az eszed miatt szerettelek. MOST MONDOM, HOGY KARÁCSONYRA AKAROK FŐZNI TE NYOMORULT!!!!!
– de akkor anyáméknál vagyok! nem tudok átmenni!
– jó, akkor veszek egy tepsit vagy mit, meg fűszereket. közel 41 évesen tán megugrom ezt is!
– nem akarsz inkább rendelni valami normális kaját? rendelésben olimpiai bajnok vagy!
– csókoltatom anyádat.
– jóvan, drukkolok! biztos ügyes leszel!
– nem kell az amcsi pozitív bullshit, nyilván egy ehetetlen fosadvány lesz az egész, de kösz a tippet!…amúgy 25-én délelőtt nem tudsz átugrani?
– hát nem tudom. menjek át és vigyek tepsit?
– én arra gondoltam, hogy nem dobnál át sült csirkét krumplival meg egy nagy rúd bejglit?
– na elmész te a…!
– jóvanna csak gondoltam bepróbálkozom.
– bízz magadban! ügyes leszel! meg tudod csinálni!
– jóvan kérd vissza Oravecz Nórától a telefonodat! na pusz, majd lefotózom, mit rittyentettem össze!
– okés! ja és tepsiből olyat vegyél, ami kisebb, mint a sütő. ha nagyobb, akkor nem fér be.
– néha úgy pofánbasználak egy bezsírozott asztallábbal, csak hogy jobban csússzon és hogy érezd, törődöm veled, fontos vagy számomra.
– szeretlek.
– én is…gyökér.
– vagyte.
– pöcsfej.