Amint beindult a forintos

feltöltés, nálunk is tömegek fordultak a még veszteséges fintech cég felé.

Durván felpörgött az ingyen készpénzfelvételt és pénzküldést, valamint középárfolyamon elszámolt devizaátváltást biztosító Revolult magyarországi bővülése, a cég tegnapi bejelentése szerint nálunk is megszerezték a 250 ezredik ügyfelüket.

Egészen véletlenül pontosan fél éve, május 21-én írtunk legutóbb részletesen a londoni központú fintech unikornisról, akkor tették elérhetővé a forintos feltöltést. Ez volt az utolsó lépés ahhoz, hogy a prepaid kártyájukat feltöltve a magyar ügyfelek is költségmentesen használhassák sok mindenre a Revolutjukat.

Nem csak a külföldi ATM-kivétről van szó (ez magyar bank által kibocsátott forint alapú kártyával jellemzően igen drága), a Revolut már itthon is jó szolgálatot tesz. Például ha túl vagyunk a magyar bankok által kötelezően biztosított havi két ingyenes készpénzfelvételen. A Revolutot akár hitelkártyáról is feltölthetjük és ingyen vehetünk róla fel készpénzt – a közvetlen hitelkártyás ATM-kivétet szintén büntetik a bankok.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a magyarokra is kiterjedő teljes körű használhatóság megdobta az új igényléseket, a mérték azonban még az amúgy optimista cég saját várakozásait is felülmúlta.

A már sok éve igényelhető Revolutot most januárban 29, áprilisban 39 ezer magyar használta, a júliust már 68 ezerrel indította, aztán három hónap alatt jött 128 ezer úgy igénylő, majd az elmúlt másfél hónapban további 54 ezer. Így jött el a negyedmilliós mérföldkő.

Ez már olyan tömeg, amelyet a magyar bankok sem hagyhatnak figyelmen kívül. Noha a Revolut új magyar ügyfeleinek többsége valószínűleg kiegészítőnek használja új kártyáját a magyar bankszámlája mellett, de ezzel a bankok legügyesebben árazott szolgáltatásait kerülik ki. Leginkább azzal, hogy nem vállalják a külföldi vásárlások, illetve bármilyen más devizamozgás kapcsán felszámított, 1-3 százalékos költséget jelentő konverziós árfolyamot.

A Revoluttal kapcsolatban soha nem szabad elfelejtkezni arról, hogy noha már több mint 8 millió ügyfele van, változatlanul veszteséget termel – ellentétben például a Transferwise-zal.

A növekedési kényszer úgy tűnik, egy ideig még fennmarad, például olyan új cégek is szorongatják, mint a magyar ügyfelek számára szintén elérhető Curve. Mindenesetre a Revolut a Visával együttműködve pár hete azt jelentette be, hogy 24 új piacra lép be és 3500 új alkalmazottat vesz fel.

https://forbes.hu/penz/negyedmillio-magyar-ugyfelet-rabolt-a-revolut-ez-mar-a-bankoknak-is-fajhat/