Miskolc. Ma van vége a Krizai pangás korszakának

322x242 images stories P1280332 640x480

A közgyűlés első,

ünnepi ülését a 2019-2014-es ciklusban ma, pénteken délután tartja, 5 órai kezdettel, a hivatal üléstermében. Mint korábban írtuk, itt döntenek majd az alpolgármesterek személyéről, és kiderül az is, kik lesznek a képviselőcsoportok, illetve bizottságok vezetői. Ekkor állapítják majd meg a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők javadalmazását, és pénteken fogadja el a testület a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát is.

Az előzetes sajtóbeli találgatásokban az szerepelt, hogy a három tervezett alpolgármesteri posztot Varga Andrea, valamint Simon Gábor vagy Mokrai Mihály, illetve Badány Lajos vagy Révész Péter töltheti be. (“Egy civil, egy baloldali, egy jobboldali” volna eszerint a felállás.) Egyelőre nem ismert, hogy melyik trió lesz a befutó.

Az említett Varga Andrea egyébként azok sorában mindenképp szerepel, akik életük első képviselői ciklusát kezdik; a többiek: Cseléné Figula Edina, Szarka Dénes, Szopkó Tibor, Erdei Sándor, Bazin Levente (Velünk a város szövetség), továbbá Alakszai Zoltán (Fidesz-KDNP) és Kopcsó Gábor (Új lendület Miskolcért).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű