Emberölés Szalonnán: évekig etette a gyilkosait Irénke néni – Döbbenetes részletek

Jól ismerte gyilkosait az a 85 éves idős asszony, akit szalonnai otthonában holtan talált hétfőn reggel a gondozója. Irénke néni halálával kapcsolatban négy embert fogott el a rendőrség, közülük hárman ugyanabban az utcában éltek, mint az áldozatuk. Negyedik társuk pár utcával arrébb nőtt fel, egy ideje azonban Budapesten dolgozott, ott is fogták el. A feltételezett elkövetők egyike éppen csak betöltötte a 18. életévét. 

 

A borsodi településen senki nem gondolta volna, hogy pont azok törnek az egyedül élő özvegyasszony életére, akikkel mindig csak jót tett. A helybéliek úgy gondolják, a tettesek sokat ittak és drogozhattak is a kegyetlenség előtt. A négy férfit – az egyik közvetlenül a néni mellett élt – Irénke néni mindig megetette, amikor éhezett. 

– A négy közül három nagyon jól ismerte Irénkét, ők segítettek neki a nehezebb ház körüli munkákban. Soha nem volt hálátlan, busásan megfizette a fáradozásaikat. Valószínűleg az ilyen alkalmakkor figyelték ki, hol tartotta a pénzét, de amilyen naiv volt, lehet, hogy ő maga árulta el nekik, hogy hol tartja a vagyonkáját. A férfiak közül ketten rokonok, de igazából nem a családi kötelék, hanem az alkohol szeretete tartotta össze őket. Irénke mondta is nekik mindig, hogy ne igyanak, mert akkor teljesen másképpen viselkednek, mint józanul. Az ital miatt egyikük annyira elszegényedett, hogy egy hordóban lakott – árulta el egy utcabeli férfi. 

A Blikk információi szerint Irén néni vasárnap reggel még elment a templomba, majd hazament és ebédet főzött. Legutoljára délután háromkor látták, a háza előtt söpört. 

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/emberoles-szalonnan-evekig-etette-gyilkosait-irenke-neni-dobbenetes-reszletek/fxr9j27?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű