Eldobott egy energiaitalt Szikszón

Így szóljon

rá az ember a tahókra.

Próbára bocsátással és pártfogó felügyelet elrendelésével szankcionálná az ügyészség azt, hogy Szikszón két férfi megvert egy harmadikat csak azért, mert rájuk szólt. A 26 és 34 éves vádlottak ellen garázdaság vétsége miatt zajlik a büntetőeljárás.

A vád szerint a tettesek idén áprilisban Szikszón energiaitalt ittak egy élelmiszerbolt parkolójában, majd egyikük elhajította a dobozt. Ezt látta egy autós kiszállt, jól hallhatóan rosszallását fejezte ki, és bedobta a dobozta egy közeli kukába. A vádlottak ezen úgy felháborodtak, hogy előbb leköpték a kocsit, majd nekiestek a sértettnek. Letépték róla a felsőruházatot, és testszerte ütlegelték. A bántalmazott autós nem terjesztett elő magánindítványt könnyű testi sértés vétsége miatt.

Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlottak szabadlábon vannak – tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben mindkét vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű