A Biogen gyógyszeripari

vállalat részvényei 30 százalékos emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsdén, a nem mindennapi változás pedig az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb gyógyszeripari bejelentése miatt történt – írja a CNBC.

A Biogen a japán Eisai céggel közösen már hosszú évek óta fejleszt egy Alzheimer-gyógyszert, a Biogen pedig most jelentette be, hogy kezdeményezi az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóságnál (FDA), hogy a gyógyszer megkapja a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy forgalomba hozzák. A kutatások szerint az időskori demencia nagyjából 50 millió embert érint globálisan, az esetek 50-70 százalékáért pedig az Alzheimer-kór a felelős.

A Biogen és az Eisai gyógyszere, az aducanumab lényege, hogy megszünteti a kórra jellemző agyi fehérjelerakódást, vagyis tényleg hatékonyan tudna fellépni a betegség ellen, amit a mostani gyógyszerek nem tudnak közvetlenül lassítani.

 

A gyógyszercégek évek óta kísérleteztek a gyógyszerrel, és eleinte úgy tűnt, hogy a nagy léptékű (2700 páciens az USA-ból, Európából és Ázsiából) nem hoz meggyőző eredméyneket, ezért a Biogen egy időre jegelte is azt, hogy kérvényezze a gyógyszer engedélyeztetését.

Ezért is volt váratlan a cég mostani döntése, és ezért is intenek óvatosságra a szakértők, mert az utóbbi évtizedekben az Alzheimer-kór elleni gyógyszerek okozták a legnagyobb csalódásokat – írja a Reuters.

A Biogen viszont azt mondja, hogy a tesztek leállítása után elég további adat érkezett be hozzájuk ahhoz, hogy azt mondhassák, a korábban sikertelennek ítélt tesztek mégiscsak működtek. Az a csoport, amelyik nagy dózisban kapta a gyógyszert a gyógyszercég szerint valóban jó eredményeket produkált. A másik csoport tesztjét viszont sikertelennek ítélik továbbra is.

A gyógyszercég idén júniusban, illetve ezen a héten hétfőn találkozott az FDA-val, hogy megvitassák a tesztek eredményeit, az FDA pedig úgy döntött, hogy a Biogennek érdemes beadnia a forgalmazási kérelmet.

Szakértők szerint viszont a Biogennek így is nehéz dolga lesz, hogy meggyőzze a közvéleményt arról, hogy nem véletlenszerű eredményekről van szó, de az is igaz, hogy korábban nagyon valószínűtlennek tartották azt is, hogy az FDA jóváhagyhatja a gyógyszert.

Amennyiben a Biogen gyógyszere megkapja az FDA jóváhagyását, úgy az egyik legfelkapottabb gyógyszer gyártójává válhat, nem véletlenül ugrottak meg a részvényárak már csak attól a hírtől, hogy kezdeményezi a forgalmazás jóváhagyását. Hogy a jóváhagyás esetén mikortól lehet majd kapni a gyógyszert, arról egyelőre még nincsenek híre