Fodrászmúzeum őrzi majd ezentúl Lapis Imre emlékét

76726 58627

Legenda volt Lapis

Imre is, aki Miskolcon futott be jelentős életpályát, nevét egy kézműves kupa máig őrzi. Lapis Imre Monokon látta meg a napvilágot, és szeptembertől a monoki Lapis Imre Fodrászmúzeum és Emlékhely is az ő emlékét lesz hivatott megőrizni.

A fodrászmúzeum ötlete a nyíregyházi mesterfodrász, Lukovics György fejében fogalmazódott meg.

– Nem vagyok monoki, de van kötődésem a településhez, hiszen vendégházunk van a faluban, és nagyon tiszteltem, tisztelem Lapis Imre munkásságát, így talán adta magát az ötlet – mondja Lukovics György. – A helyszínválasztás igazán sorsszerű, hisz Lapis Imre itt nőtt fel, ebben a kis községben a zempléni hegyek között. Innen Szerencsre, majd Miskolcra került, ahol folytatta szakmai tevékenységét. Barátságunknak és segítő szándékának köszönhetően sok hálával tartozom, hiszen ő vezetett be a versenyszervezés világába, és Miskolc után egy évvel jött létre a Szabolcs Kupa. Mindig is emlegette, hogy ő monoki, és egyszer szeretne eljönni a vendégházunkba, és megtekintené a hobbink helyszínét. Sajnos ez valami ok miatt mindig elmaradt, de remélhetőleg fentről letekintve örül, hogy mégiscsak Monokra kerül az emléke. Életrajzi leírásában olvasható például, hogy háromszor tanácsolták el a fodrász felvételiről, ahová azzal az indokkal nem vették fel, hogy: „fiam, neked nagyon nagy a kezed”.

Lukovics György elmondta, már régóta gyűjti a szakmájához kapcsolódó tárgyakat, és most az önkormányzat a rendelkezésére bocsátott egy házat, ahol berendezheti a fodrászmúzeumot és emlékhelyet.

Személyes tárgyak
– Az elmúlt időszakban több üresen álló házat tudott megvenni az önkormányzat – mondja Bártfay Emese, Monok polgármestere. – Ezzel elsősorban az a célunk, hogy folyamatos felújításokkal megmentsük az ingatlanokat az utókornak. Amikor Lukovics György megkeresett az ötletével, szívesen ajánlottuk fel az egyik házat. Olyan ingatlant választottunk, amely közel van a Kossuth-házhoz, a falumúzeumhoz, a kastélyhoz és a templomhoz, hiszen ezek a turisták által leglátogatottabb épületek, és miután így ezek az épületek egymáshoz nagyon közel vannak, igény esetén mindenhol tudunk tárlatvezetést is biztosítani. Felvettük a kapcsolatot Lapis Imre családjával is, így a szeptemberben megnyíló múzeumban a fodrászmester személyes tárgyai is megtekinthetőek lesznek.

Északmagyar infó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű