Miskolc — Megható fordulatot vett a sanyarú sorsú költő élete

A Magyar Kurír című

hírportál márciusi riportja óta tisztelői négymillió forintot adományoztak Horváth Gyulának (60), amelyből házat tudott venni a családja, nem messze onnan, ahol a 2012-es kilakoltatás után húzták meg magukat. 

 

– Egy órával hamarabb jöttek a kilakoltatók, és hiába könyörögtünk, mindenünket szemeteskonténerekbe dobták. Több ezer könyvem lett oda, de a ruháink is. Csak néhány dolgot tudtunk megmenteni – panaszolta az ágyhoz kötött roma művész, aki a romos miskolci ingatlan falai között kapott sztrókot két és fél évvel ezelőtt. 

– Az Angliában élő lányommal telefonáltam, amikor akadozni kezdett a beszédem. Kórházban ébredtem, és nem mozdult a jobb oldalam, de csodával határos módon az elmém ép maradt. Amint tudatosult bennem, nyomorékká váltam, olyan dührohamot kaptam, hogy lekötözve vittek az elkülönítőbe – emlékezett az elismert költő, aki ha féloldalasan is, de újra tud mosolyogni. 

A költő tisztelői adtak össze a házra, a bejárat előtt a felesége és unokáik /Fotó: Varga Imre

 

 

– Már a halálra is felkészültem, de megrendített az emberek szeretete. Volt, aki 700 ezer forintot adományozott. Egy szegényeket segítő hölgy, Pém Mihályné gyűjtötte és hozta nekünk a pénzt, mert a mi számlánkon végrehajtás van. A kamatokkal együtt már több mint egymilliót követelnek rajtunk – magyarázta Horváth Gyula, aki folytatta a verselést. 

– A feleségem segít, hogy soraim papírra kerüljenek, de már gyakorolom a balkezes írást is. A lelkemet is nyomorítja, hogy önállóan járni már nem fogok soha, de nem perelek a világgal, felfegyverkezek egy virágszállal – szavalta párás tekintettel Horváth Gyula. 

Akkor lett válságos az élete, amikor 18 év után elbocsátották tanári állásából. – Iskolákat vontak össze, és megköszönték a munkámat. Utána kohászként dolgoztam, de újságárus és utcazenész is voltam. Nyomorogtunk, és gyűlni kezdtek a kifizetetlen közüzemi számlák. Amikor a sztrókot kaptam, egy kutyatelep gondnoka voltam – tette hozzá, és felsóhajtott. – Nincs fájdalmam, csak a sok fekvéstől meggyengültem. Új köteten dolgozom, ebből a rengeteg szeretetből valahogy vissza kell adnom.

11 kötetet írt

Horváth Gyula 16 éves volt, amikor az Észak-Magyarország című hetilapban első verse nyomdafestéket látott. Megfagyott ország címmel 1991-ben kiadott első kötetéből 52 ezer példány fogyott. A pedagógus végzettségű költőnek 11 verseskötete jelent meg.