A klubtörténet ötödik ezüstérmét nyerte az Aluinvent DVTK a kosárlabda NB I. A-csoportban

Ceresit

A DVTK alaposan

túlszárnyalta az előzetes célkitűzést, és jövőre az Euroligában játszhat. A harmadik mérkőzésen két negyedet is behúztak Cziczás László tanítványai, de ezzel együtt magabiztosan és megérdemelten nyert a Sopron.Az egyik csapat három győzeleméig tartó bajnoki döntőben 2-0-ra vezettek az Euroliga négyes döntőjéig jutó soproniak, és ismét hazai pályán játszottak.

Az Aluinvent DVTK az előző mérkőzéssel megegyező módon a Medgyessy Dóra, Shatori Walker-Kimbrough, Aija Putniņa, Maja Škorić, Chanel Mokango ötössel kezdett, és a soproniak sem változtattak

a kezdőcsapaton.

Kezdésként Casas értékesített egy eladott labdát követő ziccert, majd megduplázta saját és csapata pontjait (4-0). Határ közelijére Mokango válaszolt (6-2), majd megismételte a két játékos a pontváltást (8-4). Szűcs Réka állt be elsőként Medgyessy helyére 10-4-es állásnál, majd hosszú időn keresztül csak előkészítetlen dobásokat, labaeladásokat, pontatlan dobásokat láthattunk mindkét csapat részéről. Ennek a periódusnak Turner labdaszerzése, és ziccere vetett véget 02:22-vel a negyed vége előtt (14-4). Gyorsan időt is kért Cziczás László. Medgyessy ellen sportszerűtlen hibát fújtak, igaz a hazaiak kihagyták a büntetőket, a náluk maradó labdával viszont élni tudtak (18-4). Zele Dorina és Szabó Fanni is játéklehetőséget kapott, a kosarat viszont harmadszor is Mokango szerezte. És még a ráadás is bement (20-7). A hazaiak szórtak még egy kosarat, így 22-7-tel zárult a negyed. A találkozó első tíz percéről sokat elárul három adat: a DVTK összes pontját Chanel Mokango szerezte, és a játékvezetők 2 hazai, és 5 vendég szabálytalanságot fújtak, valamint a diósgyőri játékosok összesen 8 labdát adtak el.

A folytatásban Škorić kozmetikázott az eredményen büntetőből (22-9), és Mokango is bedobta mindkét lehetőségét a vonalról (24-11). Crvendakić dobta a találkozó első tripláját, majd beállt Kányási Veronika. Medgyessy duplájával 27-13-ra alakította az állást. Az újabb időkérés után a DVTK keményített a védekezésén, kijött egész pályás letámadásra, támadásban pedig hosszú gondolkodás után becsorgott a gyűrűbe Walker-Kimbrough első triplája, majd Škorić duplája is ült, azza feljöttek Cziczás László tanítványai 9 pontra (27-18). Több tiszta dobóhelyzetet is kialakított a DVTK – más kérdés, hogy nem mentek be -, ezért a hazaiak is időt kértek. Putniņa 2+1-gyel tette hozzá a magáét a feltámadáshoz (27-21). Dupree és Crvendakić pontosan dobott, míg Walker-Kimbrough és Szabó labdája kipördült a gyűrűből, igaz Casas mindkét büntetőjét kihagyta (31-21).

A lefújás után a reklamáló Roberto Íñiguez technikai hibát kapott, amit a második félidő előtt sikerült pontra váltani, de a második negyed eredményéhez számolták, ami így 15-9 lett a DVTK javára.

Putniņa kosarával indult a harmadik negyed (33-24) utána viszont a hazaiak következte, visszaállították a korábbi különbséget (42-26). Medgyessy 1 és Walker-Kimbrough 2 büntetője után 46-29-nél kért újra Cziczás László időt. Crvendakić újabb triplája ült (49-29), és Kiss Angelika is játéklehetőséget kapott a folytatásban. Egy kicsit befagyott az eredményjelző, amit Szűcs büntetője olvasztott fel (49-30), és kicsivel később  szórt egy triplát is, miként Zahui is (52-33). 

Az utolsó tíz perc közel két és fél perces pontcsenddel indult, Škorić 7:40-nel a vége előtt értékesített egy büntető, majd Mokango csatlakozott hozzá egy tempóval (55-36). A másik oldalon Zahui triplája jött menetrendszerűen, Medgyessy duplával válaszolt, majd Mokangót szolgálta ki, aki közelről nem hibázott (58-40). A következő támadásban is ez volt a szereposztás, igaz most nehezebb feladatot oldott meg a center (58-44). Turner is megmutatta, hogy távolról is tud dobni, miként Kányási is (63-49). A találkozót Putniņa, Wéninger és Medgyessy büntetői zárták (67-53), így az utolsó negyedet ismét a DVTK nyerte 20-12-re.

A DVTK a bajnoki döntő mindhárom mérkőzésén nagyot küzdött, azonban kijött a nagyobb tudás és az Euroligás rutin. A Sopron annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy a teljes idény alatt egyszer sem szenvedett vereséget.

Az Aluinvent DVTK messze túlteljesítette az idény előtti célkitűzést, ami a legjobb négy csapat közé kerülést jelentette volna, ehelyett egészen a bajnoki döntőig jutott. Az ezüstérem azt jelenti, hogy jövőre az Euroligában indulhat a DVTK, csak az kérdéses, hogy selejtezőt kell játszani, vagy egyből a csoportkörbe kerül.

A Sopron Basket 13., zsinórban ötödik bajnoki aranyérmét nyerte, míg az Aluinvent DVTK (és elődei) az 5. ezüstérmet gyűjtötte be a 1991/1992, 1993/1994, 1995/1996, 2014/2015 évi bajnokság után.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, döntő, 3. mérkőzés

Sopron Basket – Aluinvent DVTK 67-53 (22-7, 9-15, 24-11, 12-20)

Sopron, Novomatic Aréna, 1200 néző. Játékvezető: Papp Péter, Tőzsér Dénes, Minár László.
Sopron: Turner 11/3, Casas 12, Crvendakić 17/9, Dupree 8, Határ 8. Csere: Zahui 9/6, Fegyverneky, Dubei, Weninger 2, Varga K., Czukor. Vezetőedző: Roberto Íñiguez.
DVTK: Medgyessy 7, Walker-Kimbrough 5/3, Škorić 6, Putniņa 7, Mokango 19. Csere: Szűcs R. 4/3, Zele, Szabó F., Kányási 5/3, Kiss A.. Vezetőedző: Cziczás László.

A mérkőzés részletes statisztikája

Edzői értékelés

Roberto Íñiguez: – Ennél jobb eredményt nem lehet elérni, hiszen az összes bajnoki mérkőzést megnyertünk, magasba emelhettük a Magyar Kupát, és bejutottunk az Euroliga négyes döntőjébe. A csapa nagyon összeérett, az összes eddigi csapatom közül itt működött a legjobban a kémia a játékosok között. Nélkülem is sikeresek lehettek volna, nekem viszont szükségem volt rájuk, hogy kupákat nyerjek.
Cziczás László: – Az ezüstérmet a feleségemnek és a kislányomnak ajánlom, nélkülük nem tudtam volna elérni ezt a sikert. Mert kétségtelenül óriási sikert értünk el a döntőbe jutással, büszke vagyok a csapatomra, megérdemelten szereztünk ezüstérmet. Nagyon boldogok vagyunk, kihoztuk a maximumot ebből az idényből. Gratulálok a Sopronnak a bajnoki címhez!

A bajnoki döntő menetrendje

1. mérkőzés
2019. április 26., péntek (Sopron, Novomatic Aréna)
20.15 Sopron – Aluinvent DVTK 74-60

2.mérkőzés
2019. április 29., hétfő (Miskolc, Generali Aréna)
18:30 Aluinvent DVTK – Sopron 45-62

3. mérkőzés
2019. május 2., csütörtök (Sopron, Novomatic Aréna)
18.00 Sopron – Aluinvent DVTK 67-53