A liberális Orbán halott

Miután a világhírű

francia filozófus hétfőn Orbán Viktorral kávézott, kedden Konrád Györggyel találkozott. Lévy elmondta, miről beszélt a miniszterelnökkel, illetve azt is, mennyire nagyra tartja Iványi Gábort.

 

Orbán azt mondta Lévy-nek, hogy nem tudna jobban egyet nem érteni a Lévy interjúiban elhangzottakkal, a filozófus pedig azzal a feltétellel ment bele a találkozóba, hogy ellenzékiekkel és civilekkel is leült beszélgetni. Beszélgetőpartnereitől azt kérte, mondják el neki, mit üzennek a kormányfőnek.

Elmondtam Orbánnak a követeléseimet, de ezek valójában a ti követeléseitek. A demokrata magyarok követelései.

Orbán meghallgatta, de egyikük álláspontja sem változott. Azonban Lévy-nek néha olyan érzése volt, gondolataival sikerült kényelmetlen helyzetbe hoznia a magyar miniszterelnököt.

A filozófus elmesélte, harminc évvel ezelőtt már találkoztak ők ketten, Lévy François Mitterrand korábbi francia köztársasági elnök tárgyalódelegációjának volt a tagja, az volt a feladata, hogy meglátogassa a felszabaduló kelet-európai országokat, és megtudja, miben segíthetnek a franciák.

Az akkori egy teljesen más  Orbán volt. Liberális, totalitarizmusellenes.

Az akkori Orbán Lévy szerint nagyon aggódott országa mentális egészségéért. „Úgy tűnt, hogy annak idején a KGB el akarta távolítani innen, most ugyanazzal a hévvel próbálja ő az FSZB-t visszahozni. Ezt tapasztaltam a kétórás találkozó után.”

https://hvg.hu/itthon/20190409_BernardHenri_Levy_A_harcosan_liberalis_Orban_halott#rss?keepThis=true&TB_iframe=true&height=650&width=850&caption=hvg.hu+RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű