Saját forrásból fejleszt a borsodi megyei kórház

Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.

Saját forrásból fejleszt a borsodi megyei kórház
Tájékoztatása szerint a beruházások a gasztroenterológia és a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának területét érintik, valamint a parkolóhelyek bővítése és központi raktár építése is szerepel a tervekben. A beruházásokra összességében 1 milliárd 370 millió forintot fordít az intézmény, amelynek gazdálkodási eredménye stabil, „részben ez teszi lehetővé, hogy saját forrásból igen jelentős fejlesztéseket hajthatnak végre” – tette hozzá a főigazgató.

Elmondta: az onkosebészeti és belgyógyászati épületek között zöldmezős beruházásként új részleg épül 674 millió forintból, ebben kap helyet a gasztroenterológia, egyebek mellett betegváróval, két belgyógyászati vizsgálóval, rendelővel, endoszkópos UH-vizsgáló helyiséggel.

A beruházás kiemelten fontos része a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának fejlesztése, ahol teljes körű építészeti rekonstrukció és orvostechnológiai felújítás is megvalósul, ez növeli a szakmai kapacitást, javítja az ellátás minőségét és a hotelfunkciót is erősíti – közölte Révész János.

A központi raktár megépítése elengedhetetlen a hat tagkórházat számláló intézmény megfelelő üzemeltetéséhez, erre 378,5 millió forintot költenek – mondta a főigazgató, aki arról is beszámolt, hogy 330 szilárd burkolatú parkolóhelyet is kialakít az intézmény.

Elhangzott: a kivitelezési munkákat pályázat útján a régió építőipari vállalkozásai nyerték, amelyek a munkákkal várhatóan ebben az évben végeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű