Szombaton az MTK otthonában lép pályára az Aluinvent DVTK

Az Aluinvent DVTK

a bajnokság 21. fordulójában az MTK Budapest vendégeként lép pályára. A Városmajorban szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen a piros-fehérek bebiztosíthatják második pozíciójukat az alapszakaszban.

Ceresit

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 21. forduló

2019. március 23., szombat
18:00 MTK-Budapest – Aluinvent DVTK

Cziczás László: – Azzal a nem titkolt céllal utazunk Budapestre, hogy megszerezzük a második helyet. Ha ez sikerül, akkor az utolsó fordulótól függetlenül miénk az alapszakaszbeli második hely, ami óriási dolog szerintem. A héten nagyon szépen dolgoztak a lányok és szerencsére mindenki egészséges, úgyhogy reméljük, tudunk egy kicsit ünnepelni a mérkőzés után. 

Játékvezetők

A találkozót a Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Major Ádám játékvezetői hármas dirigálja.

Helyszín

MTK Kosárlabda Csarnok
1122 Budapest, Acsády Ignác utca 3.

 

Az ellenfél

Az MTK csapata jelenleg az utolsó, tizenkettedik helyen áll a bajnokságban. Az eddig lejátszott húsz találkozóból csupán két győzelmet értek el a kék-fehérek. Legutóbb hazai pályán a Cegléd együttesétől szenvedtek majd’ harmincpontos, 48-77 arányú vereséget Nagy Dorottya lányai. A gárda tagjai közül Szabó Flóra a legjobb pontdobó, aki 12,5 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken.

Az MTK kerete meglehetősen heterogén összetételű, Süle Krisztina és Pusztai Sára a legidősebbek a csapatban, ők 1987-es születésűek, míg a legfiatalabb játékosuk Schirohy Szonja csak 2000-ben született. Légióst nem foglalkoztatnak a fővárosiak.

Egy ismerős arc akad a vasárnapi ellenfelünk keretében, nevezetesen Czirják Noémi, aki a 2011/12-es szezonban szolgálta a DKSK-t.

A MTK-Budapest kerete

1     Süle Krisztina 1987    2-3    179 cm    64 kg
2     Gróf Tímea    1998    5    177 cm    90 kg
4     Baksa Bettina    1992    1-2-3    177 cm    65 kg
5     Czirják Noémi    1993    1-2    175 cm    67 kg
6     Koch Dóra    1993    2-3    178 cm    72 kg
7     Szeitl Vanessza    1998    2    176 cm    64 kg
9     Pusztai Sára    1987    1    169 cm    67 kg
10     Bernáth Réka    1999    2-3    177 cm    60 kg
13     Hegedüs Janka    1994    4-5    186 cm    84 kg
14     Schirohy Szonja    2000    2-3    179 cm    64 kg
15     Wéber Fruzsina    1996    4-5    184 cm    74 kg
23     Szabó Flóra    1992    4    185 cm    74 kg

Egymás ellen

A bajnokság alapszakaszában már összemérte erejét a két gárda. A december 16-án Tiszaújvárosban lejátszott találkozón az Aluinvent DVTK végig magabiztosan vezetve nagyarányú győzelmet aratott ellenfele felett.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 10. forduló

Aluinvent DVTK – MTK-Budapest 94-57 (36-12, 20-14, 20-13, 18-18)

Tiszaújváros, Sportcentrum, 600 néző. Játékvezető: Goda László, Nyilas István, Bogárdi János.
DVTK: Medgyessy 16/3, Walker-Kimbrough 13/3, Škorić 18/3, Šulčiūtė 6, Kiss A. 4. Csere: Zele 8, Szabó F. 15/3, Kányási 14, Eperjesi. Vezetőedző: Cziczás László.
MTK: Czirják 10/3, Koch 4, Szeitl 4, Szabó F. 12, Hegedüs 15/3. Csere: Wéber 4, Schiroky 4, Bernáth 2, Gróf 2. Edző: Nagy Dorottya.

A 21. forduló programja

2019. március 22. péntek
18:00 PEAC-Pécs – PINKK-Pécsi 424

2019. március 23. szombat
16:00 ELTE BEAC Újbuda – Sopron Basket
18:00 Vasas Akadémia – ZTE Női Kosárlabda Klub
18:00 VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd
18:00 MTK-Budapest – Aluinvent DVTK

2019. március 25. hétfő
17:00 NKE-FCSM Csata – CMB CARGO UNI Győr

A bajnokság állása

1. Sopron Basket    19    1.00    38    19    0    1629    1050
2. Aluinvent DVTK    20    0.90    36    16    4    1645    1384
3. Szekszárd        20    0.88    35    15    5    1467    1282
4. ZTE NKK        20    0.83    33    13    7    1502    1341
5. PEAC-Pécs        19    0.82    31    12    7    1428    1315
6. CMB CARGO UNI Győr    20    0.78    31    11    9    1545    1393
7. NKE-FCSM Csata     20    0.75    30    10    10    1398    1401
8. VBW CEKK Cegléd    20    0.68    27    7    13    1399    1508
9. Vasas Akadémia    20    0.65    26    6    14    1314    1526
10. PINKK-Pécsi 424    20    0.60    24    4    16    1243    1543
11. ELTE-BEAC Újbuda    20    0.60    24    4    16    1285    1648
12. MTK-Budapest    20    0.55    22    2    18    1109    1573