– Ebben az esztendőben
ünnepeljük az Észak-Magyarország fennállásának hetvenöt éves évfordulóját. Hét és fél évtized alatt nagyon sok változáson esett át az újság, elég csak az arculatát vagy a tartalmát szemlélni, a célunk viszont mindig az volt, hogy tájékoztassuk Önöket arról, ami a megyében történik. Ugyanezzel a céllal jött létre 2001-ben a Borsod Online, a napilap kistestvére, 2017-ben pedig a Hírek360 portállal gazdagodtunk, melynek munkatársai izgalmas, 360 fokos videókat készítenek – sorolta Uri Mariann, aki hangsúlyozta, a fotókiállítás is azt a célt szolgálja, hogy a szerkesztőség közelebb kerüljön az olvasókhoz.
„Idén sem engedtünk a 48-ból. Merthogy ebben az évben is négy fotóriporter tizenkét-tizenkét, összesen tehát negyvennyolc érdekes, izgalmas, elgondolkodtató felvétele látható, kiegészítve azzal a néggyel, melyet a plakátokon is létható.
