A világ legismertebb és legelismertebb élő filozófusa Bécsben adott elő. Nem híve az illiberalizmusnak, ezt most is világossá tette.

Fukuyama máig leghíresebb műve az 1992-ben megjelent A történelem vége és az utolsó ember (eredeti angol nyelvű címén The End of History and the Last Man), amiben a kommunista rezsimek összeomlását követően azt állította, hogy a történelmi haladás mint ideológiák közti harc tulajdonképpen véget ért, és a hidegháború időszaka, a berlini fal lebontása után a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével.

Azt már korábban kifejtette, hogy huszonhat évvel könyve megjelenése után az Egyesült Államoktól Oroszországig, Törökországtól Lengyelországig és Magyarországtól Olaszországig az illiberalizmus töretlenül halad előre. Fukuyama erre most azt mondta, amit 1992-ben írt, hogy az emberek békét és jólétet akarnak, igaz, csakhogy kiderült, a tömegek többre vágynak.

Fukuyama most Bécsben Andrew MacDowell szerint azt mondta – ezt a 444 ismerteti –, hogy:

Az a nyomasztó gondolatom támadt, hogy a történelem vége nem Dánia, hanem valami olyasmi, mint Magyarország.

Kijelentésével arra utal, hogy lehetséges, hogy az illiberális rendszerek emelkednek felül a liberális demokráciákon. Mára ugyanis úgy tűnik, a liberális demokrácia és a szabad piac nem olyan erős, mint Fukuyama hitte.

https://hvg.hu/itthon/20190307_Fukuyama_A_tortenelem_vege_olyasmi_mint_Magyarorszag#rss?keepThis=true&TB_iframe=true&height=650&width=850&caption=hvg.hu+RSS