Karácsonykor Soros-bérencnek nevezett az anyám, pedig csak egy műkörmös vagyok.
A mondat a 9-es buszon ütötte meg a fülem, egy harminc körüli, szilikonszájú nő méltatlankodott a telefonba az összepréselődött utasok között. Korántsem ez volt az egyetlen ilyen alkalom, karácsony tájékán saját ismerőseimet is többször hallottam hasonló tőről fakadó családi feszültségekről panaszkodni. Aztán elkezdtem érdeklődni a jelenségről kicsit tágabb körben, és csak úgy záporozni kezdtek a búskomor beszámolók.
Hogy a politika mennyire fel tudja korbácsolni az érzelmeket egy családi összejövetelen, arról első élményeimet még gyerekkoromban, a rendszerváltás utáni években szereztem. Nagyapám, aki hithű kommunistaként nem igazán értékelte a demokratikus fordulatot, mindazonáltal előszeretettel idézett Horn Gyula Cölöpök című művéből, illetve sógora, az MDF radikálisabb szárnyáért – később a MIÉP-ért – rajongó Feri bácsi menetrendszerűen szenvedélyes politikai vitába bonyolódtak, aminek elmaradhatatlan csúcspontjaként mindkét fél ököllel csapkodta az asztalt, miközben kivörösödő fejjel emelték a hangerőt. Bár szavaikból nem sokat értettem, a jelenet mindig sokkal inkább szórakoztató volt, semmint félelmetes, olyanok voltak, mint a két öreg a Muppet Show-ban, mígnem nagyanyám egy tálca süteménnyel és egy határozott felszólítással véget vetett a vircsaftnak. Onnantól pedig mindenki inkább a pogácsára meg a szalonkiflire összpontosított, illetve hogy valami kibúvót találjon, nehogy meg kelljen kóstolnia Feri bácsi rettenetes házi készítésű vörösborát (természetesen Feri bácsi kivételével, aki viszont kizárólag abból volt hajlandó inni).
Háború a keresztelőn
A boldog békeidőket azonban hamar magunk mögött hagytuk, az ezredforduló idején az árokásás lett a közbeszéd egyik slágerkifejezése, egyre többször lehetett arról hallani, hogy a politikai szembenállás immár családokat szakít szét, és aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a helyzet azóta csak még jobban eldurvult. Valószínűleg mindenki ismer idevágó történeteket, de ízelítőként álljon itt Albert keserű összefoglalója a saját családjáról (a keresztneveket minden esetben megváltoztattuk):
Szegény szerencsétlen bátyám egy jobbikos, rasszista félzsidó barom volt, imádtam amúgy, de le kellett tiltanom a Facebook-oldalamról, mert oda járt trollkodni. A fiam keresztelőjén a feleségem fideszes szülei meg az én gyurcsányista szüleim majdnem összeverekedtek, többé nem is beszéltek egymással. De a legdurvább az apósom és az egy szál testvére közti affér volt. Az apósom húga imádta Gyurcsányt, az apósom meg utálta, mint a szart, és miután valahogy a Vera néni bekerült az ATV-híradóba, amint a Gyurcsányt ölelgeti egy lakossági fórumon, apósom meg felhívta azzal, hogy szopja is le azt a szemétládát legközelebb, megszakítottak egymással minden kapcsolatot. Mikor az apósom haldoklott próbáltuk rávenni a Vera nénit, hogy legalább egyszer, utoljára látogassa meg, de azt mondta, hogy szó sem lehet róla, és »majd szóljatok«. Aztán szóltunk, de a temetésre sem jött el.
