Idén már látni fogják, hol nyaralnak a magyarok – Mutatjuk, milyen adatok nem maradhatnak titokban

50260475 2926733444010861 8004336365493813248 n

A már működő szállodáknak

legkésőbb június 30-ig, a panzióknak pedig szeptember végéig kell regisztrálniuk magukat. Ezzel egy időben kötelesek telepíteni a „szálláshelykezelő szoftvert”.
Az idei évtől kezd élesben működni a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, aminek eredményeként napra pontosan nyomon lehet követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe. A módosítás rendesen kitágítja a vendégekről a hatóságok előtt a vendégekről megismerhető adatok körét – derül ki a balatontipp.hu cikkéből.
A törvényt kiegészítő decemberi kormányrendelet szerint a már működő szállodáknaklegkésőbb június 30-ig, a panzióknak szeptember 30-ig, a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi szálláshelyeknek és a magánszállásadást is magába foglaló „egyéb szálláshelyeknek” december 31-ig kell regisztrálniuk magukat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) üzemeltetésében lévő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NeTAK). Ezzel egy időben kötelesek telepíteni a „szálláshelykezelő szoftvert” (SzSZ), hogy legkésőbb a regisztrációt követő hónap első napjától meg tudják kezdeni a folyamatos adatszolgáltatást a vendégeikről. Ha a szálláshely-szolgáltató a napi adatszolgáltatást a NeTAK üzemeltetőjének felhívása ellenére ismételten nem teljesítené, az MTÜ az érintett hatósági ellenőrzését kezdeményezi az illetékes jegyzőnél.
A portál kiemeli, hogy az érintett törvény szeptember 1-én hatályba lépő másik módosítása az eddigiekhez képest totálisan kitágítja a vendégekről a rendőrség számára folyamatosan és szabadon kereshetővé tett adatok körét. Ahogy eddig is, a szálláshely-szolgáltatónak az igénybevétel kezdetekor rögzíteni kell – a vendég családi és utónevét, – születési családi és utónevét, – születési helyét és idejét, – nemét, – anyja születési családi és utónevét, – a személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve úti okmányának azonosító adatait, – a szálláshely-szolgáltatás címét, – és a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját. Ami igazán új a rendszerben, hogy a szállásadó által rögzített adatokat a NeTAK-hoz is használt szoftver automatikusan feltölti egy olyan tárhelyre, ahol nem csak a szállásadó, hanem a rendőrség is közvetlenül hozzáfér az információkhoz. Amennyiben pedig részletes adatokra lennének kíváncsiak, a cél megjelölésével adatszolgáltatást kérhet, amit a szálláshely-szolgáltatónak térítésmentesen teljesíteni kell. A rendőrségnek ezen kívül arra is lehetősége lesz, hogy a szállásadó, vagy bárki más tudta nélkül egyedi kereséseket folytasson a szállásadók által feltöltött adatokat tartalmazó tárhelyen – ehhez elég lesz azt gondolnia, hogy a keresést a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, valamint a közrend, a közbiztonság, az államhatár rendjének, az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, és a körözési eljárás lefolytatása érdekében teszi. A kereséssel annyit tudhat meg, hogy az általa megadott adatok szerinti személy mely szálláshely-szolgáltatónál szerepelnek igénybe vevőként, a további információhoz a korábban említett konkrét adatszolgáltatási kéréssel juthat hozzá. A fentiek nem csak az „idegenrendészeti törvény” hatálya alá tartozó személyekre, hanem minden olyan vendégre vonatkoznak, akik valamely szállásadónál bejelentkeznek. A jogszabály kizárja, hogy egy vendég esetleg kamuadatokkal, vagy más adatainak használatával kibújjon saját adatainak rögzítése alól. A törvény ugyanis kimondja, a szálláshely-szolgáltató csak akkor fogadhat valakit vendégként, ha az előírt okmányokat bemutatta. Ennek hiányában meg kell tagadni a szolgáltatást. Az új rendszerben a tárhelyre kötelezően bekerülő adatok között nem szerepel a vendégek szobaszáma, így elvileg továbbra is a magánügyek körében marad, hogy a vendég kivel osztotta meg a szobáját.
Népszava.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű