A Hősök
terén felállított Betlehemben egy fickó sörözött egy másik meg az egyik kisbárányon lovagolt, kis Jézus sem járt jól, neki leszaggatták a fejét.
A rendőrség számára nem okozott nehézséget a nyomozás, hiszen a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák rögzítették az esetet. Az elkövetők a közösségi portálon maguk is megosztották tettüket.
