Pénteken délelőtt

ünnepélyes keretek között elhelyezték az új salgótarjáni Öblös Sporttelep alapkövét. A beruházás a DVTK észak-magyarországi és felvidéki sportfejlesztési programjának keretében valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A kivitelező a Weinberg ’93 Építő Kft.

 

Borsodi-Lipi

A sporttelep egy új, minden igényt kielégítő főépülettel, valamint egy 200 fő befogadására is alkalmas fedett lelátóval gazdagodik. A beruházás költsége közel egymilliárd forint, mely teljes egészében az EMMI támogatásával valósul meg. A 682 m2 alapterületű főépületben a 12 darab öltöző mellett vizesblokkok, szertár, mosoda, orvosi szoba, tárgyaló, közösségi tér és irodák is helyet kapnak majd. A fedett lelátón 200-an szurkolhatnak majd az utánpótlás mérkőzéseken. A pályán és a főépületen kívül a rekortán is megújul majd, ezzel is segítve a tömegsportot űzők napi sportolási lehetőségét.

A SBTC-ben jelenleg közel 250 gyermek sportol napi rendszerességgel, U7-től egészen U19-ig. Az alapkőletételen részt vettek a klub U14-es és U15-ös labdarúgói, valamint az SBTC legendás játékosai is. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Szabó Géza, az SBTC és a DVTK legendás edzője is.

oblos_alapkoletetel02.jpg
Szabó Géza és Veréb György is részt vett az ünnepségen (Fotók: Szabó Krisztián)

Az ifjú labdarúgók és a helyi lakosok a megújult létesítményt várhatóan 2019 nyarán vehetik majd birtokba.

– Amikor 2018. március 21-én Orbán Viktor miniszterelnökkel a modern városok program fejlesztéseiről tárgyaltunk, azok között szerepelt akkori elképzelésünk, az Öblös-pálya korszerűsítése is – tette hozzá Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere. – A közelmúltban az SBTC partnerklubja, a DVTK gondozásába került a projekt, a jövő év során elkészülő sporttelepet is a DVTK fogja működtetni. Mint mögöttünk is látszik, a munka már javában zajlik, lebontották a régi kiszolgáló épületeket, öltözőket, a terület a jövő év során teljesen megújul. A kialakítandó műfüves focipályán az SBTC utánpótlás-bázisa kap helyet, ami a salgótarjáni sport- és focibarátoknak külön jó hír lehet. Az SBTC városunk egykor szebb napokat látott, kultikus futballklubja. Komoly múltra tekint vissza, kiemelkedő országos eredményekkel, válogatott és olimpikon labdarúgókkal büszkélkedhet. Ez a klub az elmúlt egy-két évtizedben nem tudott visszakerülni az élvonalba, jellemzően a megye I.-es bajnokságban szerepelt. Persze ennek anyagi okai is vannak jócskán. Ugyanakkor örvendetes, hogy amióta 2015-ben klubunk csatlakozott a DVTK sportcsaládhoz, azóta a felnőtt csapat egyre jobb eredményeket elérve újra fölkerült az NB III.-ba, emellett pedig hatalmas létszámmal csodálatos utánpótlás-nevelő munka kezdődött meg, és a fiatalok is szép eredményeket érnek el a különböző korosztályos bajnokságokban.

oblos_alapkoletetel04.jpg
Kattintásra galéria nylíik (Fotók: Szabó Krisztián)

Az Öblös-pálya sokáig az egyik legkedveltebb sportközpont volt a városban, sőt, még ma is az, habár állapota miatt versenyek megtartására már nemigen volt alkalmas. Korábban helyi és megyei atlétika versenyeket is tartottak itt, de ami ennél fontosabb, nagyon sok városlakó járt ide mozogni, futni a város különböző területeiről is. Nyugodtan mondhatom, hogy ez a pálya rendes működtető nélkül is egy hobbi sport központként működött, de egyes közösségek is jártak ide csoportosan különböző foglalkozásokat megtartani. Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy ezzel a fejlesztéssel végre Salgótarjánnak is lesz rekortán futópályája a sportolók, és a testedzésre vágyók nagy örömére. A magam és az önkormányzat nevében szeretném örömömet és köszönetemet kifejezni, mind a DVTK vezetősége, mind a kormány felé, hogy ez a Salgótarján számára rendkívül fontos sportfejlesztés megvalósulhat. Nagyon sokan élnek a városban, akik tudatosan figyelnek egészségük megőrzésére, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő körülmények megteremtése. Bízom benne, hogy a nem is olyan távoli jövőben, a mostanival szemben egy nyárias napon, rengeteg sportbaráttal ünnepelhetjük együtt a megújult öblös sporttelep átadását.

oblos_alapkoletetel08.jpg
Kattintásra galéria nyílik (Fotók: Szabó Krisztián)

– Nemcsak Salgótarjánnak, hanem az egész térségnek nagy öröm ez a beruházás – tette hozzá Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő. – Ez egy olyan város, ami büszke lehet a labdarúgásban elért eredményeire. Ez inkább a múltra vonatkozik, de nagyon szeretnénk remélni, hogy ez megalapozza a jövőt és hasonló sikereknek örülhessenek a salgótarjániak és a Nógrád megyeiek, mint legutóbb a 60-as, 70-es és 80-as években. Itt az aranycsapat időszakában tízezrek jártak mérkőzésre. Nagyszerű futballisták kötődnek ehhez a városhoz, ehhez a térséghez, van három olimpiai bajnokunk is, akik közül ketten itt vannak. Volt olyan NB III.-as mérkőzés, ahol többen kimentek egy fordulóra, mint máshol mondjuk egy NB I.-es mérkőzésre. Ez egy időszerű és jó döntés volt, egyrészt a DVTK részéről, másrészt a város, részéről, hiszen a DVTK és a város egymásra találtak. Mindemellett nagyon fontos volt, hogy a kormányzat is kiemelten támogatta ezt az ügyet, hiszen a régióra már ráfért egy ilyen jellegű sportfejlesztés, aminek nem csak Salgótarján, hanem Eger és Miskolc, azaz Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is a része. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy ez a folyamat elindult és hamarosan megújul majd a Tóstrandi Stadion is. Ez egy jó befektetés, ami a jövőről szól.

oblos_alapkoletetel16.jpg
Kattintásra galéria nyíilik (Fotók: Szabó Krisztián)

– A DVTK néhány évvel ez előtt aktív vezető szerepet vállalt a régió sportéletének a fejlesztésében, ennek az eredménye ez a beruházás is, mely nagyon fontos a salgótarjániaknak és a városnak, hiszen egy korábban kicsit elhanyagolt terület tud most megújulni és új funkciót nyerni – zárta Szabó Tamás, a DVTK beruházási és üzemeltetési igazgatója. – Ez is azt mutatja, hogy Salgótarján fejlődik. Látszik, hogy érdemes a gyerekeknek sportolniuk és érdemes azoknak az embereknek dolgozniuk, akik minden nap azon fáradoznak, hogy Salgótarján sportja fejlődjön. Ez a fejlesztés közel egymilliárd forintból valósul meg, a második helyi beruházásunk, a Tóstrandi Stadion előkészítési fázisban van. Ez a beruházás természetesen nem valósulhatott volna meg Magyarország kormányának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása nélkül. A közeljövőben Egerben és Miskolcon is a DVTK észak-magyarországi és felvidéki sportfejlesztési programjának keretében kezdődnek további beruházások. Egerben megújul majd a stadion és az edzőközpont, Miskolcon pedig egy új sportcsarnok épül a DVTK Edzőközpont területén.