Olimpiai reménységeinket
felkészülésükben most már egy országosan unikálisnak számító programmal is támogatja a város.
Egyelőre 7 sportág 10 sportolója tagja a Miskolci Olimpiai Reménységek Programnak, melynek célja, hogy a városban tartsa a világversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő, helyi sportolókat.
Miskolc egy olimpiai arannyal büszkélkedhet – ezt még Repka Attila szerezte 1992-ben kötöttfogású birkózásban –; ma rengeteg olyan tehetségünk van, akiknek megvan az esélye arra, hogy hasonlóan szép sikereket érjen el. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a programot, amivel a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóinkat hozzuk még inkább helyzetbe, és Miskolcon tudjuk tartani őket – mutatott rá Kriza Ákos.
Először olyan miskolci klubokban pallérozódó sportolókat vontak be, akiknek eredményeik, továbbá edzőjük és a szakszövetség véleménye alapján is lehetőségük van a következő két olimpia valamelyikén részt venni.
A programban részt vevő sportolók havi 45 ezer forint támogatást, ösztöndíjat kapnak, továbbá évente 60 ezer forint értékben sportszereket vásárolhatnak. Egyfajta mentori szolgáltatást is nyújtanak számukra (például a tanulmányok kezelésében), eredményeikről rendszeresen tájékoztatják a közvéleményt. Cél az is, hogy sportorvos, masszőr, valamint diagnosztikai eszközök is rendelkezésükre álljanak.
A Miskolc Város Sportjáért Közalapítvány 1 plusz 1 éves szerződést köt a sportolókkal, ami rájuk vonatkozóan is tartalmaz kötelezettségeket (például a hozzáállásban, a viselkedésben stb.). Ha a sportoló netán eligazolna Miskolcról, a kapott támogatást vissza kell fizetnie. 1 év után az edzővel, egyesületi és szakszövetségi vezetővel közösen értékelik az eredményeket.
Orendi Mihály, a A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke országosan is egyedülállónak nevezte a miskolci programot, ami – hangsúlyozta – kiszámíthatóvá, tervezhetővé teszi a sportolók felkészülését; a szülők, edzők, szakosztályok és persze maguk a sportolók is nyugodtabban tervezhetik a következő minimum 1 évet a felkészülésben.
Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a program a miskolci sportolók megtartásának „csupán” egyik pillére, a Miskolci Egyetemen működik egy élsportolói mentorprogram is, 2019 őszén pedig sportszervező képzést szeretnének bevezetni a felsőoktatási intézményben.
A program résztvevői induláskor:
Gercsák Szabina, judo (junior vb 1. hely, U23 Eb 1 .hely, magyar bajnok)
Posta Réka, kajak-kenu (ifi vb 2. hely)
Orosz Adrienn, kajak-kenu (junior vb 2. hely, junior Eb 1. hely)
Viola Viktor, kajak-kenu (junior vb 2. hely, egyetemi vb 1. hely)
Guzi Blanka, öttusa (junior vb 3. hely, junior Eb 1. hely)
Csóka Nándor, ökölvívás (felnőtt Eb 3. hely, magyar bajnok)
Vécsei Réka, úszás (ifi Eb 2. hely, magyar bajnok)
Sztankovics Anna, úszás (felnőtt magyar bajnok, kétszeres olimpikon)
Nagy Kinga, vívás (junior vb 3. hely, válogatott kerettag)
Nemes Rita, atlétika (felnőtt magyar bajnokság 2. hely).
