– Ha először szülő kismama jön hozzánk ugyanezzel a kéréssel, akkor törekszünk arra, hogy az ő kívánalma szerint történjen ez, ennek azonban vannak feltételei.
Jeleznie kell
A szakember sorolja a feltételeket: fontos, hogy a terhesgondozás alatt E-vitaminban gazdag ételeket fogyasszon a kismama, végezzen masszázsolajjal gátmasszázst a terhesség 34. hetétől, és végezzen intimtornát is otthon.
– A szülőszobán jeleznie kell, hogy gátvédelemmel szeretne szülni, ilyenkor minden szülésznő azon van, hogy segítsen ebben a kismamának. Azonban tudni kell azt is, hogy mindig azt tartjuk számon, hogy a szülés az újszülött és az anya védelmében történjen, így akkor látjuk, van-e erre lehetőség, ha a baba koponyája a gáthoz ér. Ekkor derül ki, hogy a szöveti rész engedi, vagy sem.
– Mióta van ez így? Néhány éve még automatikusan vágtak – jegyezzük meg.
Polonkainé Badari Enikő szerint a szülésznők mindig is tanulták, hogy hogyan kell gátvédelemmel szülést levezetni, a többedszer szülő kismamák eddig is szülhettek így. A tankönyvek szerint az első szülés esetén azonban mindig meg kell csinálni. Ám mivel egyre nő az igény a természetes szülés iránt a kismamák részéről, így a kórház is errefelé vette az irányt. A szakembertől megtudjuk, az utóbbi 3-4 évben szaporodott meg az ilyen igénnyel jelentkező kismamák száma. Északmagyar
