Milyen
programok szervezése köthető az egyesülethez?
Az első megmozdulásunk az Adventi forgatag megvalósítása volt tavaly, melyen közel 50 kézműves és gasztronómiai stand, valamint számos koncert várta a látogatókat. 2018-ban szinte már minden hónapra szerveztünk rendezvényt.
Nagyon büszkék vagyunk az I. Tokaji Utcazene Fesztiválra, mivel a környéken korábban nem volt példa ilyen típusú rendezvényre. A város 15 pontján közel 200 zenész szórakoztatta a közönséget reggeltől estig, a fináléban pedig az összes művész közösen fakadt dalra három zenemű erejéig.
Nagy tömegeket vonzott a Tokaji Halas-Boros Fesztivál és Hacacáré rendezvénysorozat is, melynek a fókuszában a gasztronómia és a könnyűzene állt. A hagyományos tiszai halászléfőző verseny mellett a Város tortája címért folyó küzdelem is nagy sikert aratott, melyre a helyi alapanyagok felhasználásával lehetett pályázni.
Nem csak nagyobb eseményekben gondolkodunk, a programok igen széles spektrumon mozognak, különféle célcsoportok elérése érdekében. Jótékonysági és Szüreti Bált, koncerteket, tematikus túrákat, pszichológiai előadásokat, sportversenyeket és tradicionális disznótorost is szerveztünk, az eklektikus kínálatnak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus rendezvényt.
Korábban említettem már a Tokaj Kincsei Fesztivált, mellyel azt az üzenetet szerettük volna megerősíteni, hogy Tokaj nem egyenlő a borral, sokkal több potenciál lakozik a térségben.
Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetünkben élők támogatására is, a közreműködésünkkel a helyi általános iskola, a gyermekotthon, az óvoda és más egyesület is részesült adományban.
A következő rendezvényünkön, a II. Tokaji Adventi Forgatagon december 15-én szombaton rászoruló helyi családokat szeretnénk majd támogatni, hogy a karácsony közeledtével ők is meghitten tudjanak ünnepelni, a szeretet ünnepén! https://www.hellovidek.hu/szorakozas/2018/12/12/paratlan-osszefogas-tokajban-igy-pezsditik-fel-a-civilek-a-szendergo-vilagorokseget?a83ab71e9d0f14445d98a686308b8d625?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
