A DVTK brand a Diósgyőr FC Kft. tulajdonában van és egy nemzetközi könyvvizsgáló cég által akkreditált értéken van nyilvántartva

A Diósgyőri VTK

NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság, a Diósgyőr FC Kft. szerdán tartott taggyűléséről még aznap közleményt adott ki az eseményen megjelent, dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere. Tegnap délután a DVTK honlapján is megjelent egy beszámoló, amely így összegzett: ,,a társaság tulajdonosai több napirendi pontban is egyetértettek, a társaság tőkerendezésére viszont nem került sor”.

Nem került napirendre
A DVTK honlapján megjelentek szerint a miskolci városvezetés által delegált képviselők nem fogadták el a Borsodsport Invest Kft. javaslatának napirendi pontként történő felvételét, amely azt tartalmazta, hogy „amennyiben a Miskolc Holding Zrt. a 2017-es tőkeemelést követően nem folyósított önkormányzati támogatásoknak, összesen 250 millió forint összegű működési és infrastruktúra fenntartási támogatásnak megfelelő összeget – akár tőkeemelés, akár támogatás formájában – a Diósgyőr FC Kft. részére rendelkezésre bocsátja, akkor a Borsodsport Invest Kft. vállalja további 769,1 millió forint tőkeemelés végrehajtását.”

A klub weboldalán megjelentek szerint a „Diósgyőr Szurkolók Közössége egyesületének 2 százalékos tulajdonrész szerzésével kapcsolatos javaslat jogi hátterét a tulajdonosok továbbra sem tudták tisztázni, ezért az indítványt nem fogadták el.”

A beszámoló szerint a tagok egyetértettek abban, a tag­gyűlések azon pontjai, amelyek a kft. üzleti titkait és gazdasági érdekeit nem sértik a jövőben nyilvánosak legyenek, továbbá, hogy a belvárosban is legyen jegyértékesítés, valamint, hogy iskolás csoportokat lásson vendégül a DVTK hazai labdarúgó mérkőzésein, illetve „rögzítették annak lehetőségét”, hogy a tavaszi idénytől a Diósgyőr FC Kft. a szurkolókkal egyeztetve, javaslataikat mérlegelve alakítsa ki a jegyárakat.

A brandről
A DVTK brand jogi státuszával kapcsolatban – a közlemény szerint – a taggyűlés elfogadta azt a tájékoztatást, mely szerint a DVTK brand  a Diósgyőr FC Kft. tulajdonában van és egy nemzetközi könyvvizsgáló cég által akkreditált értéken van nyilvántartva.

boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek