Anyaföld. Olcsójánosok vagyunk. Helló bazmegye

A földbérleti díjak emelkedése is mérséklődött: 2017-ben egy hektár szántó éves bérleti díja 52 300 forint volt, 5,8 százalékkal több a 2016. évinél. Az összes értékesített termőföldterületen belül a szántó részesedése (72 százalék) csökkent, az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és gyümölcsös (4 százalék) javára. Országos átlagban a szőlőterületek ára 16 százalékkal, a gyümölcsösöké és az erdőké 12-12 százalékkal, a gyepeké 9,7 százalékkal nőtt.

A legtöbb termőföldet a kiadvány szerint Bács-Kiskun megyében értékesítették, ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye követte (8400, 7900 és 5800 hektár).

A szántó hektáronkénti átlagára Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt a legmagasabb (1,7-1,8 millió forint/hektár), míg a legalacsonyabb (700-900 ezer forint/ hektár) Zala, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében .

A mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. A gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők. Tavaly a szántók éves bérleti díja – az előző évi 8,2 százalékos növekedés után – átlagosan 5,8 százalékkal emelkedett, 52 300 forint volt országosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek