Mákszalmából a jelentős mennyiség alsó határát többszörösen meghaladó mennyiségű morfint nyertek ki. Hello bazmegye

Folytatja a bizonyítási eljárást a Miskolci Törvényszék azoknak a
vádlottaknak az ügyében, akik ellen jelentős mennyiségű kábítószerre
elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárás.
A vádirat szerint 2016 elején egy ukrán állampolgár azzal kereste meg a III.
rendű vádlottat, hogy szervezze meg Magyarországon a „cola” fantázia nevű
kábítószer előállítását. A III. rendű vádlott összeismertette a gyártási
folyamatot ismerő II. rendű és a mákszalmát biztosítani tudó I. rendű
vádlottat. A gyártást hárman készítették elő, amelynek során telephelyet
vásároltak, illetve megállapodtak a IV. rendű vádlottal 4 tonna mákszalma
átadásáról. A IV. rendű vádlott állami engedély birtokában jogosult volt
annak átmeneti tárolására, de az engedély kereteit túllépve a kért
mennyiséget társai rendelkezésére bocsátotta. Az V., VI., VII., VIII. és IX.
rendű vádlottak a feldolgozás folyamatában vettek részt. A vádlottak a
mákszalmából a jelentős mennyiség alsó határát többszörösen meghaladó
mennyiségű morfint nyertek ki.
A tárgyalás 2018. december 5-én 9 órakor folytatódik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek