Ezek mennek a Facsén. Borsod jelentős része egy MÉH telepre hasonlít

Mi lesz veled Borsod?

A posztjaim alapján tudom néhányan azt gondolhatják, hogy valami ellendrukker, vagy megrögzött ellenzéki vagyok. Azonban ha a Borsodi térség demográfiai, szociális és egészségügyi adatait vesszük figyelembe, akkor kiderül hogy a megye vezetőinek nincs oka elégedetten hátradőlni. A szimpla GDP növekedési adatoknál, amelyet néhány a Borsodban működő óriásvállalat a (MOL, Borsodchem, Bosch, Joyson növekedése adja) jóval többet mond a megye mélyreható szociális-demográfiai válságáról, valamint igen rossz környezeti állapotáról, a népesség katasztrófális csökkenése, a munka világába bevonhatatlan népesség országosan is legmagasabb aránya, a nagyon magas halálozási mutatók, a Sajó völgyének krónikusan rossz légszennyezettségi adatai, az értelmiségi réteg viharos gyorsaságú elvándorlása. Ez utóbbi olyan mértékű hogy szinte egyet jelent a megye lefejezésével, ami további gazdasági fejlődés legnagyobb korlátját is jelenti már a jelenben is. Az infrastruktúra szinte semmit nem fejlődött az utóbbi években, gondolok pl a 26-os útra, ahol állandósult a közlekedési káosz, Sajószentpéter és a többi Sajóvölgyi település fuldoklik a szmogban, de nem jobb a 37-es út mentén sem. Mindkét út 4 sávossá történő átépítését ígérgetik már évtizedek óta, de komolyabb előrelépés ezügyben nem történt. Térségünket még mindig a fejletlen infrastruktúra, egészségtelen környezet, alacsony fizetések, korai halálozás jellemzi leginkább, és a problémákhoz képest Borsod még mindig nem kapja meg a megfelelő figyelmet, és anyagi támogatást az államtól. A demográfiai válságból már csak úgy lehetne visszafordítani megyénket, ha egyes észak dunántúli és közép magyarországi térségekhez hasonlóan Borsod is az idevándorló képzett munkaerő illetve az értelmiség befogadó megyéjévé válna. Ezt csak nagyléptékű, és gyors fejlesztésekkel lehetne elérni, többek között a hight tech vállakozások, vállalatok idecsábítása, a közúthálózat gyors fejlesztése, az oktatás modernizálása, és fejlesztése a Megyei Kórház klinikai szintű ellátást nyújtó intézménnyé fejlesztése, nagy cégek fejlesztőközpontjainak idetelepítése. Tehát el kellene érni, hogy minél gyorsabban olyan munkahelyek jöjjenek itt létre, amelyek magasabb fizetést biztosítanak, és képzett munkaerőt igényelnek tömegesen. Végül kiemelt figyelmet kell fordítani minden olyan infrastruktúrális beruházásra, amely javítja az itt élők életminőségét, könnyíti a közlekedést, javítani kell a települpések kereskedelmi és szolgáltatási infrastruktúráját, valamint jelentősen javítják a környezeti és az épített környezet minőségét, és megpróbál új funkciót adni a lepusztult rozsdaövezeteknek. Ezekre csak szorványos példát lehet találni. Ilyen a MANDA Ózdon, de ott vannak Miskolc rozsdaövezetei néhány száz méterre a belvárostól vagy Sajókeresztúr, Sajószentpéter rozsdaövezetei. Miért nem lehet Borsodban nagyszabású környzeti és városrehabilitációs programokat elkezdeni 30 évvel a rendszerváltás után? Még akkor érthetetlen ez a türelem ha nagyon sokba kerül egy ilyen rehabilitáció de nem fogadható el, hogy Borsod jelentős része egy MÉH telepre hasonlít és ezt megyénk képviselői 30 éve nézik, és kiegyeznek vele. Nekünk itt lakóknak már elegünk van ebből.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek