A polgármester azt mondta, a börtönkórházzal kapcsolatban mára megnyugodtak a kedélyek, jól mutatja ezt, hogy az első időszak felfokozott, politikai okokból gerjesztett hangulatával szemben a szeptemberben megtartott lakossági fórumon 12-en voltak és sem szóban, sem írásban vélemény, módosító javaslat nem érkezett. Hozzátette, az elmúlt hónapokban már nyugodtabban folyhattak a tárgyalások, ülések a témában. Muraközi István elmondta, jelenleg a kiviteli tervek készülnek és várhatóan jövő tavasszal indulhat a nettó 6 milliárd forintos építési munka. Krisztik János főépítész ismertette: az ügyben a partnerségi egyeztetés lezárult és az állami főépítész november 7-i záró szakmai véleményében jóváhagyta a településszerkezeti és szabályozási terv módosítását. boon.hu
