Először látogat
Magyarországra a Tennessee Állami Gospel Kórus – a hazai közönség elsőként lehet részese ennek a páratlan közösségi élménynek. A 35 fős csapat zömében fiatalokból áll, de velük énekel három híres szólista is, többek közt a Magyarországon már megfordult David Bratton, aki több mint 40 héten át vezette a Billboard Gospel listját az Every Praise című világslágerével, melyet azóta már magyar nyelven is felénekeltek. A kórust mindig élőben, egy öt tagból álló zenekar kíséri. Repertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afroamerikai gospel zenéhez, szívhez szóló dalokat adnak elő, igazságról, szegénységről, megértésről és Jézusról.
A NEW DIRECTION GOSPEL CHOR (USA) KONCERTJE
Miskolc, Belvárosi evangélikus templom (Luther-udvar)
December 7., 19:00
Jegyek kaphatók: Észak-Magyarország szerkesztősége és online
