József természetesen mehetne a hajléktalanokat gondozó központba, de hallani sem akar erről. Legutóbb is azt bizonygatta, hogy ő nagyon jól érzi magát a telkén, és nem kell őt sajnálni a verem miatt, mert az számára igen kényelmes: „télen meleg, nyáron hideg”, jellemezte hajlékát. Sőt, a világ dolgairól is értesül, mert kedvenc időtöltése, hogy bekapcsolja régi, ütött-kopott rádióját, és minden műsort meghallgat. A maga ura, nem parancsol neki senki.
Három éve így foglalta össze sorsát:
– Valamikor nem ilyen volt az életem. Kamionoztam, saját kocsival, de egyszer egy német kamion belém jött. Akkor vége lett az egésznek. Megsérült a lábam és a bal szemem, leszázalékoltak, a kamionom totálkáros lett. Akkor társasházban laktam a Rácz Ádám utcán, ma pedig itt, a telken. De jó nekem itt. A család? A feleségem és a 7 gyerekem Ausztriában lakik. Ők osztrákok, én meg magyar vagyok. Nem váltam el a feleségemtől, de én itt szeretek élni, ő meg ott..
Az utcai szociális munkások rendszeresen látogatják Józsefet. Hoznak neki élelmiszert, ruhaneműt, meleg takarót, tisztálkodószereket, mikor mire van szükség. Arra azonban nem tudják rávenni, hogy bemenjen az intézménybe. József egyébként gyámság alatt van, de nem működik együtt a gyámjával-írja az Északmagyar
