Borsod és Miskolc
fejlesztési program a következő 6 évre!!!!
Borsod népessége 150-ezer fővel, ezen belül Miskolc népessége 50ezer fővel csökkent az elmúlt 25-30 évben. A megye lakossága az 1980-as csúcsról 809ezer főről mára 648ezer főre Miskolc lakossága pedig ugyanezen időszak alatt 208ezer főről 157 főre apadt A tendencia azóta sem változott sőt!, Míg az egész megye lakossága évente 20ezer fővel csökken addig Miskolc kb 2000 főt veszít évente. Ezt a tragikus tendenciát már csak drasztikus állami beavatkozással lehet csökkenteni. Első lépésként az elvándorlást kell megállítani, mivel ha a folyamatok nem változnak akkor humánerőforrás hiányában Borsod és Miskolc térsége demográfiai és gazdasági értelemben is halott vidékké válik, egyfajta szociális gettóvá ahol többségben idős emberek, illetve kvalifikált munkára alkalmatlan a társadalom perifériáján lévő emberek fognak lakni. Ez nem negatív utópia hanem egyszerű matek mondjuk Miskolc esetében a következő 20évben további 40ezerfővel fog csökkenni a lakosság.
Ezért 2022-ig a megyének szánt TOP-os forrásokon felül további külön állami támogatásra van szüksége:
1. High-tech cégek betelepítése a megye nagyobb városainak ipari parkjaiba, elsősorba az IT szektor és mérnöki szolgáltatások fejlesztések területén.
2. Innovációs központok számára irodaházak építése, befektetők bevonásával és innovációs parkok létrehozása Miskolcon és a megye más nagyobb városaiban (Ózd, Kazincbarcika, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros)
3. Területi adókedvezmények biztosítása a Borsodban letelepülő cégeknek, vállakozásoknak
4. Intenzív infrastruktúra fejlesztés. Az M30-as autópálya megépítésén túl, az alábbi elmaradt de korábban megígért útfejlesztések végrehajtása: 37-es út 4 sávossá alakítása Szerencsig, továbbá teljes útrekonstrukció 2×1 sávon Sátoraljaújhelyig
A 26-os út Sajószentpétert elkerülő szakaszának megépítése Kazincbarcikáig, és teljes útrekonstrukció aszfaltcsere 2×1 sávon Ózdig.
5. Miskolc-Bánréve-Ózd vasútvonal 2 vágányúvá fejlesztése és teljes hosszában történő villamosítása úgy hogy alkalmas legyen 120km/h közlekedésre. Így a Miskolc Ózd közötti 50km-es vonat út a jelenlegi másfél óra(!!!!) helyett még megállókkal is 40 percre csökkenne amely lehetővé tenné a Miskolc Ózd közötti ingázást valamint a 2 vágányú közlekedés miatt megkönnyítené a Borsodchem áruszállítását.
Miskolcon a Modern Városok program kibővítése az alábbi elemekkel:
1. Miskolci Egyetemen a mérnökképzés bővítése, duális képzés az autóipar számára a BMW bevonásával. A BMW számára Miskolcon képezzék a mérnököket! A Debreceni Egyetem ne vigye el a az oktatókat Miskolcrról!!!!!
2. A Miskolci Egyetem területén „science park” létehozása elektronikai, autóipari, gépipari, cégek fejlesztő központjainak letelepítésével.
A Miskolci Egyetem területét nyilvánítsák kiemelt fejlesztési területté.
3. Az Y-híd és a 3-as út elkerülő szakaszának megépítése 2020-ig a Kandó Kálmán térig, majd 2022-ig intermodális csomópont kialakítása a Tiszai Pályaudvarnál és a 3-as út elkerülő szakaszának meghosszabbítása a József Attila útig. Befektetők bevonásával kezdődjön komplex ingatlanfejlesztés irodaházakkal és kereskedelmi központtal és lakóházakkal (kb az Etele Pláza mintájára) Nyilvánítsák a Tiszai Pályaudvar környékét kiemelt fejlesztési területté!!!!
A projekt minden eleme készüljön el 2024-i
