Bűnösnek mondták ki Miklós Péter történészt hűtlen kezelés miatt…

A Szegedi

Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki Miklós Péter történészt hűtlen kezelés miatt, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Miklóst, igaz, kiváló történésznek tartják, 2011 áprilisában egy nem a szakmájához illő pozícióba helyezték el, ő lett a Szegedi Intézménytakarító (SZINT) Kft. ügyvezetője, egészen 2014 decemberéig.

A város közgyűlésében a Fidesz-KDNP és a Jobbik volt többségben, bár a polgármester akkor is Botka László volt. A jobboldali többségű közgyűlés számos önkormányzati cég élére saját embereket nevezett ki, így lett Miklós Péter a SZINT igazgatója.

Az elsőfokú bírósági döntés kimondta, hogy az elsőrendű vádlott, Miklós Péter három dolgozó munkaviszonyát szüntette meg közös megegyezéssel, majd a részükre végkielégítést és távolléti díjat fizetett ki annak ellenére, hogy ezek nem jártak volna. Miklós Péter – az ítélet szerint – nem gondoskodott a jogosulatlanul kifizetett összegek visszafizettetéséről.

Az érintettek egyike az egykori gazdasági vezető volt, akit Miklós Péter a munkaviszony megszüntetését követő napon tovább foglalkoztatott határozott időre szóló munkaszerződéssel.

Emellett Miklós Péter az egyik munkavállalóval versenytilalmi megállapodást is kötött a Felügyelő Bizottság és a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének előzetes jóváhagyása nélkül. A Szegedi Járásbíróság szerint Miklós, mint a kft. vagyonának kezelésével megbízott vezető tisztségviselő, vagyonkezelői kötelezettségét megszegte, ami által több, mint hatmillió forint vagyoni hátrányt okozott a kft.-nek.

Miklós Péter, aki a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője is volt, jelenleg két tisztséget tölt be: a Fidesz-KDNP színeiben tagja a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, illetve benne van a Jogi és Ügyrendi Bizottságban is. Ezen felül a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója.

A város polgármestere, Márki-Zay Péter az Átlátszó Országszertének azt mondta, megbízik Miklós Péterben, mint Hódmezővásárhely legjelentősebb kulturális intézményének igazgatójában. Amennyiben jogi lépésre lenne szükség, azzal megvárja a jogerős döntést. Hozzátette: jó a kapcsolata Miklós Péterrel és jó szakembernek tartja.

Parkolójegyek hozzátartozóknak
Szegedet hetek óta lázban tartja a parkolási botrány. A jobboldalhoz hű városi, megyei és országos média óriási korrupciós botrányról számol be cikkeiben, míg a városhoz lojális szeged.hu cikksorozata és a Szegedi Tükör a jobboldali önkormányzati és országgyűlési képviselőket “ütötte” azzal, hogy ők, és több esetben hozzátartozóik is kérték és használták a parkolójegyeket.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a Gyulai Törvényszék hűtlen kezelés bűntettében találta bűnösnek a Szegedi Közlekedési Társaság 2010. december 31-éig hivatalban lévő igazgatóját, az utódját, valamint az önkormányzati cég parkolási üzletágának vezetőjét, mint társtetteseket. Ők voltak a per első-, másod- és harmadrendű vádlottjai.

Rajtuk kívül még 3 vádlottja volt az eljárásnak, mégpedig Solymos László alpolgármester, Mózes Ervin, a város címzetes főjegyzője és Kalmár Gábor, Botka László kabinetfőnöke. A bíróság szerint ők a hűtlen kezelést felbujtóként követték el.

https://orszagszerte.atlatszo.hu/szegedi-es-csongrad-megyei-onkormanyzati-kepviselok-tisztsegviselok-a-vadlottak-padjan/?fbclid=IwAR2ZWw6x2vMKEXNzRs8BEe4GfKbOJMj5BMPpf2KORsCk-ASUb32SmwWWbv8

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek