Támogasd adód 1%-ával a Rakaczki Bence Alapítványt!

Ha biztos

akarsz benne lenni, hogy az adód egy százaléka jó helyre kerül, akkor rendelkezz a Rakaczki Bence Alapítvány javára!

 

Borsodi-Lipi

Közel négy esztendeje, Rakaczki Bence halálának egyéves évfordulóján alakult meg a Rakaczki Bence Alapítvány, amelyet a napokban közhasznú szervezetté minősítettek, így jogosulttá vált arra, hogy adó 1%-ot fogadjon.

Az alapítvány fő célkitűzése – Bence emlékének ápolásán túl – a DVTK tehetséges és rászoruló utánpótlás sportolóinak segítése.

Adószám: 18657913-1-05

Köszönjük szurkolóink támogatását!

Rakaczki Bence (1993-2014)

Döbbenetesen korán, mindössze húszévesen távozott közülünk Rakaczki Bence, aki másfél évvel korábban debütált az élvonalban. A DVTK saját nevelésű játékosa 18 és fél évesen állt be először a DVTK első csapatának kapujába a Ligakupában, majd a csapat utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a Diósgyőr kapuját. A tehetséges kapus a 2012/2013-as bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig szomorú eredményt hozott: Bence leukémiában szenved. Csak annyit kért a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan tették, amikor pályára lépett a meccseken. Hosszú küzdelem után hunyt el 2014. január 16-án.

Névjegy

Név: Rakaczki Bence
Születési dátum: 1993. május 14.
Elhalálozási dátum: 2014. január 16.
Születési hely: Miskolc
Poszt: kapus

Pályafutás
2011/2012 DVTK (NB I.) 4/0
2011/2012 DVTK tartalék (NB III.) 8/0
2011/2012 DVTK U19
2010/2011 DVTK (NB II.) 0/0
2010/2011 DVTK U19
2009/2010 DVTK U19, U17
2008/2009 DVTK U17 
2007/2008 DVTK U15
2006/2007 DVTK U15
2003-2006 Miskolci Sportiskola

Rakaczki Bence tétmérkőzései a DVTK első csapatában

  • 2011. november 16. (Ligakupa)
    DVTK – DVSC 0-1 (8 perc)
  • 2011. november 30. (Magyar Kupa)
    DVTK – Győri ETO 1-1 (90 perc)
  • 2011. december 3. (Magyar Kupa)
    Győri ETO – DVTK 4-1 (90 perc)
  • 2012. május 4. (NB I.)
    PMFC – DVTK 1-2 (19 perc)
  • 2012. május 13. (NB I.)
    DVTK – Honvéd 2-1 (90 perc)
  • 2012. május 20. (NB I.)
    Haladás – DVTK 2-1 (90 perc)
  • 2012. május 26. (NB I.)
    DVTK – Vasas 3-2 (90 perc)

Az alapítvány kuratóriumának elnökével, Fuhrmann Gézával (a fenti képen középen, Bence sírjánál) beszélgettünk. 

– Rohan az idő, öt év távlatából már olyanok is olvashatják ezt az írást, akik nem látták védeni Rakaczki Bencét. Te viszont személyesen is ismerted, hogyan emlékszel vissza rá?
– Amikor még a sportiskolában dolgoztam, hozzánk jött először, és ott kezdte el a sportolói pályafutását. Az egykori Honvéd Papp József SE pályán, a Szentpéteri kapuban voltak az edzései, nevelőedzője, Szentiványi József szerint már akkor is kitűnt a kortársai közül. Mások is megláták tehetségét, a legjobb kapusnak választották egy komoly nemzetközi utánpótlás tornán, ahol csapata aranyérmest nyert. Látszott, hogy szép jövő áll előtte. Ezt követően teltek-múltak az évek, és 18 évesen már ott kopogtatott a nagycsapat ajtaján. Még mindig nagyon fiatal volt, amikor bemutatkozott az első csapat kapujában, védett négy NB I.-es meccsen, az egyiken a mérkőzés legjobbjának is megválasztották. Több közönségtalálkozóra is elkísérhettem, és egy csodálatos embert ismertem meg benne. Ezután felgyorsultak az események, meghívást kapott az utánpótlás válogatottba, érettségizett, készült a felvételire, majd diagnosztizálták nála a leukémiát. A betegségét emelt fővel viselte, a GYEK-ben sokszor nem is magával foglalkozott, hanem a nálánál fiatalabb kis betegek napjait igyekezett szebbé tenni, olyan emberi tartásról tett tanúbizonyságot, amire nagyon kevesen lennénk képesek. Ha ma itt lenne velünk, meg vagyok róla győződve, hogy ő lenne a DVTK elsőszámú kapusa és már a válogatottban is bemutatkozhatott volna. 

– Négy esztendővel ezelőtt alakult meg a Rakaczki Bence Alapítvány kuratóriuma, mi volt a legfőbb cél?
– Az elsődleges cél az volt, hogy ennek a remek fiatalembernek és ragyogó sportembernek az emlékét ápolva segítsünk a diósgyőri utánpótlásban sportoló rászoruló fiataloknak. 
Az elmúlt években sokféleképpen segített az alapítvány, sokszor látványosan, máskor a színfalak mögött is.
Ahogy arról a szurkolók is értesülhettek, Monika Zeitner „Ahová mindenki hivatalos” című könyvét – testvére emléke előtt is tisztelegve – Rakaczki Péter  fordította magyarra. Az ebből befolyó összeg, valamint a klub által felajánlott dedikált mezek, vagy a stadionbúcsúztató mérkőzés kezdőrúgásának árveréséből származó bevétellel támogattunk beteg gyerekek, többek között Lakatos László gyógyulását, és nagy örömünkre a tavalyi évben néhány fiatal, tehetséges játékosnak egy-egy pár minőségi labdarúgó cipőt tudtunk vásárolni.  

– Mérföldkő most az alapítvány életében, hogy a napokban közhasznú szervezetté minősítették. Milyen feladatokkal jár ez a jövőben?
– Ez minden egyes alapítványnak nagyon nagy lökést tud adni, így mi is izgatottan várjuk, hogy hányan döntenek majd úgy, hogy érdemesek vagyunk adójuk 1 százalékára. Idáig adományokból működtünk, a következő évtől azonban ez megváltozik. Bízunk a DVTK mögött rejlő hatalmas erőben, ebben a csodálatos szurkolótáborban, és azt megígérhetem, hogy a legjobb tudásunk szerint, Bence emléke előtt tisztelegve fogjuk támogatni azokat, akik rászorulnak, vagy érdemesek rá. 


A tragikusan fiatalon elhunyt Rakaczki Bence halálát követően DVTK vezetősége úgy döntött, hogy tizenhármas mezét örökre visszavonultatja. Az ünnepélyes aktusra a 2014. március 1-jén lejátszott DVTK – DVSC mérkőzést megelőzően került sor. A döntés értelmében ezzel a számmal többé senki sem léphet pályára a DVTK első csapatában.