Ma lesz
a XVII. Országos Karizmatikus Találkozó is, a Generali Arénában, ahová 2000 látogatót várnak a szervezők, reggel 9-től, 18 óráig.
– Többször tartottuk már a fővárosban a nagyszabású rendezvényt, de egyre gyakrabban megyünk vidéki nagyvárosokba is. Most azért esett az észak-kelet magyarországi régióra a választásunk, mert úgy látjuk, hogy lelkileg nagyon pezsgő ez a vidék. Már létezik itt egy helyi lelkiségi megújulás és erős a missziós vonulat Egertől kezdve Ózdon, Miskolcon és Kisvárdán át egészen Hegyközig, ami miatt adta magát a helyszín – hangsúlyozta Kunszabó László, a találkozót szervező, Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetségének elnöke.
Krisztus nyomdokain
– Szeretnénk azt is felidézni, hogy a Mindszent Karizma Közösség Miskolcon minden évben szervez egy regionális találkozót, ahová általában 400-500 vendég érkezik, köztük a Felvidékről és Párciumból is – tette hozzá.
– A népes összejövetel címe és mottója idén János evangéliuma nyomán: Jézus az Élet! – „Nélkülem semmit sem tehettek.” A fő előadó Jim Murphy lesz, a katolikus karizmatikusok vatikáni székhelyű világszervezete, az ICCRS elnöke, aki tanításaival egy életstílust szeretne fölvázolni nekünk. Elmondja, hogy miképpen követhetjük Jézus Krisztust a megszentelődés útján és hogyan válhatunk egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá. Ez nagy és erőteljes küzdelem, hiszen a saját rossz hajlamaink visszahúznak bennünket. Viszont ha valaki napi szinten hűségesen tartja imádságban a kapcsolatot Istennel és tanúságot tesz az Ő szeretetéről, akkor hosszútávon szép gyümölcsöket terem az életében: szeretetkapcsolatot az embertársaival és lelki békét még a válságok idején is – mutatta be a szövetség elnöke.
Korosztályos programok
– Jim Murphy mellett még feltétlenül meg kell említeni, hogy Varga László kaposvári megyés püspök szintén jön és tart egy tanítást. Ő a közösségek egységéről és fontosságáról fog beszélni. Nagyon várjuk dr. Ternyák Csaba érsek atyát is, aki a 17 órakor kezdődő záró szentmisét és ennek részeként a prédikációt tartja majd. A tanításokon kívül lesz sok hangszeres dicsőítés, amihez Csiszér László és zenekara, valamint a Szent Ferenc Kisnővérei szolgáltatják a zenét.
