Tisztelt Pusztai Úr!
Egy érdekességre szeretném tisztelettel felhívni a figyelmüket annak kapcsán, hogy emlékszem az index.hu egyik múltkori cikkére – miszerint Csiba Gábor egykori miskolci kórházigazgató, megyei közgyűlési képviselő a miniszteri biztosi kinevezésével összefüggésben felmerült az összeférhetetlenség gyanúja.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az alábbi ügy törvénytelen, de az biztos, hogy erkölcsi szempontból aggályos, legalábbis saját megítélésem szerint.
A konkrét ügy a rendelkezésre álló, nyilvános cégiratok és tények alapján:
A Miskolc Holding Zrt. Felügyelő Bizottságának Elnök tisztségét Alakszainé dr. Oláh Annamária tölti be – a cégiratok alapján – 2014.11.13-tól ( más források szerint 2010-től; http://miskolc.hu/kultura/helytortenet/varos-kituntetettjei/alakszaine-dr-olah-annamaria-miskolc-varos-diszpolgara ).
Az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt-nek – mint a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatának – a törvényes működését szintén Felügyelő Bizottság ellenőrzi a hatályos Cégtörvény és a Ptk. előírásainak megfelelően. Ugyanakkor az MVK Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja lett 2016.01.13-ai hatállyal dr. Alakszai Zoltán, aki nem más, mint Alakszainé dr. Oláh Annamária elsőszülött fia, magyarán közeli hozzátartozók. Egyébiránt dr. Alakszai Zoltán Úr 2016.12.06-ai hatállyal kinevezésre került Miskolc Megyei Jogú Város jegyzőjének is. Az MVK Felügyelő Bizottsága – többek között – a Miskolc Holding Zrt. Felügyelő Bizottságának tartozik beszámolási kötelezettséggel. Természetesen dr. Alakszai Zoltán jegyző úr tiszteletdíj ellenében látja el a társaság törvényes felügyeletét, havonta mintegy 120.000 Ft díjazásért. (http://mvkzrt.hu/sites/default/files/dokumentumok/kozerdeku_adatok/2018_05_08_vezeto_allasu_munkavallalok_es_tisztsegviselok_2018_i_negyedev.pdf )
Ettől függetlenül a jegyző úr nyilván tudatában van annak, hogy teljesen jogszerű – és erkölcsileg sem kifogásolható – az egyes cégek Felügyelő Bizottságainak működése, hiszen ő a jegyző, az ő feladata a törvényesség biztosítása.
Nyilván nem lehet aggályos az, ha a jegyző úr / FB tag úr ellenőrző jelentést címez a Miskolc Holding Zrt. FB Elnök Asszonya – Édesanyja – számára, és ez teljesen normális, erkölcsileg nem aggályos, nem megkérdőjelezhető. Nyilván ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjában is így látják, melyet Alakszainé dr. Oláh Annamária elnököl.
A Ptk. a Felügyelő Bizottsági tagság kapcsán a jogi személy vezető tisztségviselőjével összefüggésben állapítja meg kizáró okként azt, ha a vezető tisztségviselő hozzátartozója az FB tagjának:
3:26. § [A felügyelőbizottság létrehozása és tagsága]
(1) A tagok vagy az alapítók a létesítő okiratban három tagból álló felügyelőbizottság létrehozását rendelhetik el azzal a feladattal, hogy az ügyvezetést a jogi személy érdekeinek megóvása céljából ellenőrizze.
(2) A felügyelőbizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője.
Így a hatályos Ptk. szerint nem egyértelmű, hogy ez valóban törvénytelen állapotot takar, de mindenképpen figyelemre méltó és erkölcsileg aggályosnak minősíthető, hogy egy vállalatcsoport FB Elnökének a fia kerül kinevezésre a vállalatcsoporthoz tartozó tagvállalat FB tagságának megbízatására.
Bízom benne, hogy felkeltette az érdeklődését.
egy olvasó
