Elmagányosodás felé halad Magyarország?

39442041 1921959504555502 9217416356029267968 n

Egy friss elemzés

szerint már a 15 éven felüli lakosság csaknem fele egyedülálló. Itt lenne az ideje a családok mellett a magányosok problémáival is foglalkozni.

Az egyedülállók számának megnövekedéséhez a családalapítás kitolódása is hozzájárult – olvasható a hvg.hu cikkében.

Karrier és csak utána család
Mára elterjedtté vált, hogy húszas éveikben a fiatalok egyetemre-főiskolára járnak, aztán karriert építenek, s csak akkor alapítanak családot, vállalnak gyermeket, amikor ehhez az anyagi háttér is meglesz – magyarázza a kutató.

Így, amíg néhány évtizede a húszas, most jellemzően a harmincas éveik elején vállalnak gyereket a párok, ez pedig természetszerűleg a megszületett gyermekek számára is kihat.

Kilépni is könnyebb már
Sokszor addig halogatják a döntést, amíg felbomlik a kapcsolat, és idősebben már nehezebb új tartós párkapcsolatot kialakítani, így pedig elmaradhat a gyermekszületés is. Kilépni is könnyebb már egy rossz párkapcsolatból, emiatt a környezet megvetésével sem kell számolni – ez is hozzájárul az egyedülállók számának növekedéséhez.

A helyzet mindenképpen súlyos: a 35–39 éves férfiak 41, a nők 25 százalékának nincs gyereke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű