Diósgyőrben igenis fürödtek…

dr lovasz emese a diosgyori var elet a 1 1

Amikor arról a korról

beszélünk, mindig a királyi udvar, vagy legalábbis egy főúri udvar szokásairól van szó. Sokszor mondják a látogatók, amikor a hálóterem után a fürdőkamrába lépünk be, hogy de hát abban a korban nem is fürödtek: ezeket a sztereotípiákat is igyekszünk lerombolni. Mert egy királyi udvarban vagyunk, mégpedig Diósgyőrben, itt volt a királynék fürdője, ahol meleg vizű forrás fakadt a hegy tövében. De már az is érdekes, hogy hogyan jutottak el ide, Diósgyőrbe. Hihetetlen logisztikát igényelt. Lóháton indultak el, mert sokkal kényelmesebb volt, mint a rázós szekéren, a kényelmes „kocsit” (mely magyar találmány, Kocs településről kapta a nevét) majd csak Mátyás korától használják. A várat nem úgy kell elképzelni, mint egy összkomfortos szállodát, a szőnyegeket, kárpitokat, asztalneműt is szokás volt magukkal hozni. A szakácsok a teljes főzőkészletüket összepakolták, a serpenyőket, tepsiket, de a díszes tálalóedényeket is. Volt ugyan alapkészlet a várban is, hiszen itt mindig volt állandó személyzet, de amikor megérkezett a királyi udvartartás, netán együtt a királynéval, akkor velük jött az őket közvetlen körülvevő személyzet: a pohárnok, az asztalnok, a királyi főszakács. Csak a királyi konyhán legalább 15–20-an dolgoztak. A hosszú, 40-50 kilométeres, lóháton való utazás után az emeleti palotaszárnyakban helyezkedtek el. A reggelek bőséges étkezéssel indultak, ezt egy késő délutáni étkezés követte, ami órákig eltartott: ez volt a fő lakoma, ami a társadalmi érintkezést, a szórakozást is jelentette.

Mennyi ideig maradtak alkalmanként Diósgyőrben?

Változó, volt, amikor heteket, volt, amikor több hónapot, főleg az őszi, vadászati szezonban. Rengeteg oklevelünk elveszett, a töredékekből próbáljuk kirakni, hogyan történhetett. Egy biztos, az őszi hónapokban 2-3 hónapot is itt tölthetett Nagy Lajos. Amikor 1370 novemberében lengyel királlyá koronázták, egyenesen idejött ünnepelni Krakkóból, ebben az évben a források szerint a karácsonyt és az újévet is itt töltötte.Hajdu Mariann/ http://www.boon.hu/milyenek-voltak-a-diosgyori-lovagok/3956028

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű