Szilvásváradon mintegy 6,8
milliárd forintból három ütemben, négy év alatt megvalósult fejlesztéssorozat a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházásaként meghatározó pillére a teljes hazai lovas ágazat megújításának, dicsekedett Nagy.
A fejlesztéssorozat első ütemében megújult és kibővült az immár 650 néző befogadására alkalmas, 15 boxos istállót is magában foglaló fedett lovardakomplexum.
Ezt követte a felvonulási terület, majd a nagy lovaspálya nemrégiben befejeződött, 3,6 milliárd forintos korszerűsítése. Az utóbbi új lelátórendszert kapott, 6500 látogató befogadására alkalmas.
Felszereltsége a bemelegítő pályához hasonlóan minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális négyévszakos pályatalaja pedig kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő, fogalmazott Dallos Andor az intézmény vezetője.
Az országszerte 6 telephelyen mintegy 300 lovat tenyésztésben tartó, a takarmányt saját területein maga termelő ménesgazdaság alapvető célja, hogy Szilvásvárad a lovasoktatás és -kutatás hazai központja legyen.
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tájékoztatón arról beszélt a magyarok kultúrájának szerves része a ló szeretete. “Lovas nemzet vagyunk, ez pedig olyan alapértékünk, melyet nem hagyhatunk veszni” – mondta.
Az Index ugyanakkor májusban arról írt, hogy a komplexum rendkívül drága lett, és időben is csúszott. A kivitelezést Mészáros Lőrinc érdekeltségei végezték.
444.hu
