2018. augusztus 11.
(szombat), 20.00, Tokaj Fesztiválkatlan
A Budapest Jazz Orchestra idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját, melyet
egy jubileumi évad keretében több helyszínen is megünnepel. Az ünnepsorozat
indulásaként három koncertet is adnak a Zempléni Fesztiválon. Első koncertjüket
augusztus 11-én a Tokaj Fesztiválkatlanban tartják, a XX. század rock műfaját
megidézve a Queen és az Illés-együttes slágereiből válogatnak sztárvendégeikkel,
Polyák Lillával és Szörényi Leventével
Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra Magyarország legnépszerűbb big
bandje. Évek óta világszínvonalon mutatja be a korabeli swing zenét, illetve a jazz
szinte minden válfaját. A zenekar minden tagja végzett jazz zenész, ami lehetővé teszi,
hogy bármilyen stílusban képesek legyenek zenélni. 2015-ben a Jazzma.hu szavazásán
a közönség az év big bandjének választotta a zenekart, amely nagy hangsúlyt fektet a
XX. századi zenekultúra megörökítésére, feldolgozására. Tavaly egy többállomásos
turné keretében Szörényi Leventével közösen bemutatta az Illés és a Fonográf
együttes slágereiből álló műsort, s több dal a mostani, jubileumi hangversenyen is
fel fog csendülni. 2016 végén pedig kifejezetten a Queen együttes dalaiból álló
műsort állított össze a Budapest Jazz Orchestra; a koncert második részében ebből
szólaltat meg néhány nagy kedvencet Polyák Lilla és a BJO.
