Helló Baz megye. Az evangélikus templomot eladták, mert mindössze tizenhárom hívő látogatta

A görögkeleti templomot nemrég átvette az orosz ortodox egyház, olykor zajlanak is istentiszteletek itt. A görög katolikus templomban az árvíz miatt tönkrement az ikonosztáza alsó fele. Az evangélikus templomot eladták, mert mindössze tizenhárom hívő látogatta, ez a parányi közösség pedig elfér az imateremben is, ezt követően borkápolnaként építették újra. A római katolikus templomot első ízben a tatárjárás után kellett megerősíteni, azóta számos átalakítást megélt a műemlék, jelenleg a százéves templom a főtér központi épülete. A református templomot 1822-ben csak torony nélkül rekonstruálták, ez is utal a katolikus dominanciára. A Pálos kolostort pedig 15. századi források is említik. Ezt a reformáció híve, császárpárti Serédi Gáspár pusztította el 1537-ben és itt alakították ki később a Kapucinus kolostort. A keresztény felekezetek mellett az izraelita közösség is gyarapodott Tokajban a 19. században.

Nemzetközi összefogás
– A zsinagóga az 1890-es tűzvészben leégett. Báró ­Hirsch Mór gyermektelen zsidó bankár viszont latba vetette kapcsolatait és nemzetközi segélyakciót szervezett, melynek eredményeként nem csak a szakrális tereket, hanem a város jelentős részét is újjáépítették 1896-ban – sorolja a szakember, aki a az egykori zsidó templom mellett az emléktáblát, azaz a listát is megmutatta nekünk, melyen a holokauszt helyi áldozatainak névsora olvasható. Tokajban minden egyház igyekezett megvetni a lábát, békeidőkben elfért itt egymás mellett számos különböző közösség, melynek tagjai igen aktív vallási életet éltek. Ennek az erős szakrális életnek a lenyomatát sokak szerint őrzi még ez a kultikus zempléni település, melynek nagyon erős a spirituális szellemisége, így lelkileg is hamar regenerálódik, feltöltődik az ide zarándokló turisták zöme, független attól, ki milyen felekezethez tartozik.

Zelenák Istvánt legközelebb szombaton a „Tokaj kincsei” fesztivál keretein belül láthatják-hallhatják az érdeklődők a múzeumban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű