Szinay Attila: Miskolc az utóbbi időben adott az országnak néhány helyettes államtitkárt

922 1 300

Új kormányzati ciklus

kezdődött, részben a kormány is átalakult. Az Ön területét érintően vannak változások?

– Az egykori Földművelésügyi Minisztérium mostantól az Agrárminisztérium nevet viseli. További változás, hogy a vidékfejlesztés visszakerült a minisztériumba, ez részben az én feladatkörömet is érinti. Fazekas Sándor befejezte a tevékenységét, a miniszterelnök Nagy Istvánt kérte fel a miniszteri teendők további ellátására. Így lényegében egy új stáb állt fel a minisztérium vezetésében. Ennek én is részese lehetek, folytathatom tevékenységemet. Örülök, hogy személyemben egy miskolci vezetővel több van a kormányzat környékén.
Horváth Zita is megtarthatta a posztját, elmondhatjuk, hogy Miskolc az utóbbi időben adott az országnak néhány helyettes államtitkárt.
És ennek én nagyon örülök. Van egy olyan szándék, hogy a város, a megye és a régió érdekében gyakrabban kommunikáljunk egymással mindazok, akik miskolciként veszünk részt az állam irányításában. Kötelességünknek érzem, hogy a rendelkezésükre álljunk azoknak a szereplőknek, akik a megye vagy a város vezetésében dolgoznak. minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű