Hét évig fosztogatta a bankjegykiadó automatákat egy vagyonbiztonsági cég munkatársa Borsodban, összesen mintegy 42 millió forintot „tüntetett el” – közölte Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitányság vezetője. A biztonsági cég munkatársának az volt a feladata, hogy utántöltse a megyében a pénzkiadó automatákat. Alkalmanként azonban ezekből kivett magának különböző összegeket.
Mindig pontosan tudta, hol mennyi pénz hiányzik, eddig azért nem leplezték le, mert értesült az ellenőrzésekről és a pénzt ilyenkor egy másik ATM-ből visszatöltötte. A legutóbbi ellenőrzésnél – november 10-én – azonban ezt már nem tudta megtenni, így derült fény az esetre – tette hozzá a rendőrkapitány.
A férfi – akit előzetes letartóztatásba helyeztek – beismerte a bűncselekményt. Elmondása szerint a lopott pénzt felélték, ám ezt a költekezése, illetve az életvitele nem igazolja, így a 42 millió forint hollétéről nincs pontosabb információ – mondta Pásztor Albert.
