A kormány nem győzte mantrázni az év elején: a csődbe ment AirBerlintől megvásárolt 9 illetve 10 éves Airbusok nem kormánygépek, hanem csapatszállítók lesznek.
A repülők februári kecskeméti bemutatóján Simicskó István akkori hadügyminiszter kijelentette:
„a most beszerzett Airbus A319-esek nem kormánygépek, feladatuk a csapatszállítás, polgári személyek evakuálása és sebesültszállítás.”
Lázár János is hasonló kijelentéseket tett: Simicskó István mandátuma nem kormánygépek beszerzésére szól, hanem „a légi szállító képesség helyreállítására.” A Miniszterelnökséget vezető miniszter persze nem állt volna meg itt: a tavaly decemberi, 106. Kormányinfón azt mondta, hogy Magyarország az egyetlen az unió tagállamai közül, ami nem rendelkezik saját kormányzati géppel. Szerinte a repülőjegyek ára, gépek bérlési költségei drágábbak, mintha húsz év
„kisstílűsége után végre rászánnánk magunkat, hogy végre normális kormányzati szállítási flottát építünk ki.”
Orbán Viktor és a kísérete ezúttal Montenegróba ment hivatalos látogatásra.
