Az úgynevezett ötvenméteres
szakaszban korábban még el lehetett csípni Orbánt egy rövid interjúra, de úgy tűnik, ennek most vége. Csúnyán elküldte az újságírókat – írja a Szeretlek Magyarország.
Orbán Viktor eddig sem adott választ olyan kérdésekre, amelyeket független sajtó újságírói tettek fel neki, azonban az Országházban volt egy ötvenméteres szakasz, ahol olykor-olykor el lehetett csípni őt egy rövid interjúra.
Ez a szakasz a kormányfő dolgozószobája és az ülésterem között húzódott.
Ám úgy tűnik, már itt sem lehet kérdezni a miniszterelnök urat, a hvg.hu ugyanis azt írja, a parlament pénteki ülésnapján a folyosón Orbán Viktor már csak azt hajtogatta a felé tartó újságíróknak:
A kollektív zaklatás csúnya dolog.
Ezzel valószínűleg a Btk. ma elfogadott módosítására utalt, amely immár börtönnel bünteti, ha valaki hivatali időn túl zaklat hivatalos személyt.
De Orbán nem hagyta annyiban, meghallgatta a kérdéseket, majd azt mondta, decemberben tart egy sajtótájékoztatót, ahol válaszol az egész évben felgyülemlett kérdésekre
